Nagyvilág

2011.05.06. 17:14

Portugáliából és Líbiából kiutasított terrorista hajtotta végre a marokkói merényletet

<p>A múlt heti, tizenhat halálos áldozattal járó marrákesi robbantások fő gyanúsítottját korábban kiutasították már Líbiából és Portugáliából is. A marokkói belügyminiszter az után beszélt erről, hogy három embert letartóztattak a terrorcselekmény miatt.</p>

Taieb Kerkaoui azt mondta, a bomba készítőjét 2004-ben tiltották ki az európai, 2008-ban pedig az észak-afrikai országból, mindkét alkalommal Irakba próbált ezeken az államokon keresztül eljutni. A három marokkói gyanúsított az al-Kaida és az erőszakos iszlám szalafista ideológia híve.

A fő gyanúsított az internetről tanulta meg, hogyan kell bombát készíteni. A marrákesi zsúfolt és turistákkal teli kávéházban egy hat- és egy kilenckilós pokolgépet hoztak mobiltelefon segítségével működésbe április 28-án. Tizenhat ember - köztük nyolc francia - meghalt, huszonegy megsérült.

A miniszter szerint a merénylő két táskát hagyott a kávézó teraszán és azután hozta működésbe a bennük lévő robbanószerkezeteket, hogy ő maga kiment a helyiségből. Kerkaoui belügyminiszter szerint a gyanúsított más kávézók ellen is tervezett támadásokat. A bűnügyi nyilvántartásokban is szereplő gyanúsítottakat Szafiban, Casablancától 350 kilométerre délre fogták el, mindhármuk arról volt ismert, hogy Irakba toboroznak harcosokat.

-Független Hírügynökség-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!