Öttusa Eb – Mindhárom magyar döntős, de Kovács Sarolta visszalép

Budapest/Szófia – Mindhárom magyar versenyzőnő bejutott csütörtökön a szombati döntőbe, ám a világbajnok Kovács Sarolta visszalép, így csak Alekszejev Tamara és Boros Alexandra képviseli majd a magyar színeket a fináléban a szófiai öttusa Európa-bajnokságon.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány tájékoztatása szerint a májusi vb-n egyéniben és csapatban is vb-győztes Kovácsnak kisebb hátfájdalmai vannak, ezért döntöttek úgy, hogy szombaton ne szerepeljen.

A selejtezőben Kovács Sarolta az A csoportban a harmadik helyen végzett, míg a B-ben – a csapatban szintén vb-győztes – Alekszejev a 11., Boros pedig a 17. lett. Mindkét csoportból az első 18 jutott a szombati döntőbe.

“Nem volt egy vérgőzös selejtező, de a lányok biztosan hozták, amit kellett” – összegezte a csütörtöki napot Pálvölgyi Miklós.

Pénteken a férfiak selejtezőjét rendezik meg.

– MTI –








hirdetés