Öttusa Eb – Edzőként, szervezőként, apaként jutott szerep a sportág első Európa-bajnokának

Székesfehérvár – Több szerepben is jutott feladat Demeter Józsefnek, az öttusasport első Eb-győztesének a székesfehérvári Európa-bajnokságon.

Az 1987-es egyéni aranyérmes a Volán Fehérvár vívóedzőjeként és technikai igazgatójaként, a szervezőcsapat tagjaként, valamint az egyéniben, csapatban és vegyesváltóban is szerephez jutó Demeter Bence édesapjaként izgulta-élte végig az elmúlt egy hetet.

“A szövetséggel közös lebonyolításban a mi feladatunk a helyi létesítmények, felszerelések, eszközök biztosítása, valamint a csapatok helyi szállítása volt, amit Vörös Zsuzsával együtt koordináltunk, irányítottunk. Rutinos rendezőnek számítunk, és a küldöttségek visszajelzése alapján most is színvonalas Eb-nek adtunk otthont, dicsérték a lebonyolítást. A 2014-eshez képest új helyszín, a vívásnak otthont adó sportcsarnok is jól bevált” – mondta az MTI-nek Demeter József, aki bevallotta, hogy a kontinensviadal végére kissé elfáradt, de a sikerek feledtetik az elvégzett munkát.

Apaként úgy vélekedett, fia már megérett arra, hogy egyéni érmet nyerjen Eb-n vagy világbajnokságon, és ettől most nem sokkal maradt el.

“A lovaglásban lehettünk volna szerencsésebbek, és a vívásban is benne maradt néhány tus” – utalt a vasárnapi hagyományos versenyre, a három akadályverésre és 18 győzelemmel és 16 vereséggel zárult vívásra. – “A szenzációs kombinált szám viszont bizonyította Bence versenyzői nagyságát, érettségét. Előzetesen úgy gondoltam, hogy a 16. helyről éppen be tud futni az első tíz közé, de ezt alaposan túlszárnyalta az ötödik helyével. Ez mutatja, hogy jól felkészült a versenyre” – értékelt, majd hozzátette: kis csalódást érez az elmaradt egyéni érem miatt, de a csapat ezüstjének örül, és bízik benne, hogy fiának még sok sikerét láthatja majd.

– MTI –



Sporthírek