Ott az előny, itt a remény

Magnus Haglund
Magnus Haglund
Boras – Mindkét csapat vezetőedzője egyetért abban, hogy a svéd bajnok az esélyesebb a továbbjutásra a DVSC-Elfsborg Bajnokok Ligája párharcban, miután a skandinávok Debrecenben 1-0-ás előnyre tettek szert.

A szerdán este 19 órától kezdődő visszavágó előtti hivatalos sajtótájékoztatón Miroslav Beránek úgy ítélte, hogy mindössze 20 százalék a Loki sansza a továbbjutásra, ami nem sok, de a csapat tagjai elszántak arra, hogy ezt a kis lehetőséget megragadják, és találkozhassanak a spanyol Valenciával a következő körben.
Kollégája, Magnus Haglund – reméljük, nem udvariasságból – csak 60-40 százalékra tartotta jónak a csapatát, s mint mondta, attól tart leginkább, hogy a Debrecen játékosai egyénileg kreatívabbak, és az egy-egy elleni játék révén nagy kockázatot jelenthetnek a csapatának.

A DVSC-nek mindenesetre gólt, gólokat kell rúgnia a győzelemhez, s az azzal járó továbbjutáshoz, ez pedig rendkívül nehéz feladat lesz – vélte Beránek mester -, mivel a Haglund-legénység remekül védekezik, s erről tanúbizonyságot adott a cívisvárosi fellépésén is. A svédek egy meghatározó játékosuk hiányzik majd szerdán este, mégpedig a finn válogatott Jari Ilola, míg a debreceni oldalon Kiss Zoltánra és az eltiltott Sidibére nem számíthatnak.

A találkozó helyszínéül szolgáló Boras Aréna láttán a debreceni futballszeretőt irigység tölti el, mert egyszerűen szép, modern, családias, azaz tökéletes lenne a Hajdúság fővárosának. (csak éppen nem műfűvel!) Bárcsak haza tudnánk vinni egy hatalmas daruval! Szerdán este egyébként telt ház telt ház fogadja a csapatokat, a 17 ezer férőhelyből ugyanis mindössze 1500 nem talált gazdára kedden délutánig, s amint azt az Elfsborg sajtófőnöke mondta: szerdán garantáltan minden jegy elkel.

Nem csak a szurkolók, hanem az Elfsborgnál is nagyon készülnek. Magnus Haglund edző például kifejtette: a Loki elleni párharc megnyerése anyagilag sokkal többet hozna a konyhára, mint a svéd bajnoki cím megvédése, tehát nem kérdés, hogy mely frontra csoportosítják az erőiket.

Kiderült tehát, hogy a nagy tét nyomasztja a szerdai összecsapás házigazdáit is, s ebből talán lehet profitálni, bár jobb lenne – márcsak a lelkünknek is – , ha a debreceni futballisták a saját maguk kvalitásait használnák ki!

BeA