Ötödször tekertek a Maratoni Hétvégén a Bükkben

Tekertek a kerékpárosok
Tekertek a kerékpárosok - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Múlt vasárnap, a Maratoni Hétvége második napján a kerékpárosoké volt a főszerep.

Az 5. Maratoni Hétvége második versenynapján, múlt vasárnap a hegyikerékpárosok vették birtokba a miskolci Csanyikvölgy–Király­asztalon kijelölt versenyközpontot, hogy három egyéni és egy csapatszámban eldöntsék a végső helyezések sorsát. A tartós esővel riogató időjósok sajnos jó néhány bringást távol tartottak az 5. Kondenzgyík Maraton nemzetközi hegyikerékpáros versenytől, de a házigazdák így is 312 indulót regisztráltak.

A 3-3 magyar és szlovák futamból álló idei Pedál MTB Tour 2. állomását jelentő erőpróbán a rendező Biennálé Sport- és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. tagjai egy 28 kilométeres kört jelöltek ki a Bükk hegységben. A körből egyet, kettőt és hármat is lehetett teljesíteni, edzettségi állapottól függően.

A nagy rajt után a legkisebbek – a nagyokkal azonos lelkesedéssel – a versenyközpontban kijelölt mini pályákon mérhették össze tudásukat, rátermettségüket. A király-etapnak tekinthető 84 kilométeres futamban ezúttal elmaradt a szoros csata, hiszen a fővárosi Földi Bence egyenletes tempóban haladva, végül mintegy 20 perces előnnyel utasította maga mögé az abszolút sorrendben második szlovák Frantisek Smelkót és az újabb 7 perccel később célba érkező Flaskó Szabolcsot.


Az extrában

A már hagyományosan meghirdetett „Double Finisher Extra” kategóriában azok között, akik az 5. Maratoni Hétvége szombati első versenynapján, a 24. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékversenyen 42,2 kilométert futottak és vasárnap leg­alább 56 kilométert tekertek, a miskolci Németh Csaba (Mamut Pro Team) 6:21:12 órás összetett idővel bizonyult a legjobbnak. Jutalma a Spirit Hotel Thermál Spa Superior 100 ezer forintos üdülési utalványa volt. Ebben az értékelésben Csuja Gábor (Sanofi) 7:22:18 órával végzett a második helyen, míg a dobogó harmadik fokára a 9:05:54 órát a pályákon töltő Dzúró Zoltán állhatott fel. A díját­adáson az egyedi érmek mellett a legjobbak a G-Shock, a Decathlon, az E-Sport, a Chio, a Borsodi Sör ajándéktárgyait vehették át Nagy András főszervezőtől.

– ÉM-SZIS –


5. Kondenzgyík Maraton, kerékpáreredmények

84 km, férfi abszolút: 1. Földi Bence (BVSC-Zugló) 3:31:00 óra, 2. Frantisek Smelko (szlovák, Seat Sport Racing Team) 3:51:17, 3. Flaskó Szabolcs (Freeriderz SC) 3:58:25.

56 km, férfi abszolút: 1. Palumby Zsombor (Femat-ZKSE Kelly’s)2:14:44 óra, 2. Medgyes Gábor (KTM Test Team Gödöllő) 2:18:53, 3. Hacsi Ákos (Team 3K) 2.22:25.

28 km, férfi egyéni abszolút: 1. Kanyári Botond (Vini Bike) 1:13.15, 2. Klement Olivér (Meditech SC) 1:14:48, 3. Pásztor Dániel, 1:18:57.

28 km, férficsapatverseny: 1. Femat-Zkse (Kerékgyártó Norbert, Palumby Zsombor, Gubancsik Péter) 3:44:04 óra, 2. Fonnyadtmakk (Holluby András, Klement Olivér, Maxim Mátyás) 4:04:23, 3. Egri Bájkerek (Tóth Tibor, Péli Gábor, Bahul József) 4:29:02.

56 km, női abszolút: 1. Pénzes Erzsébet (VKE Nelson Pepper&Fuchs MTB Team) 3:14:51.

28 km, női egyéni abszolút: 1. Kiss Nóra (Meditech SC), 1:33:36, 2. Kallus Edit (Team 3K) 1:41:16, 3. Kiss Vivien (DTC) 1:49:26.








hirdetés