Ötödikén érkezik Dever

Ötödikén érkezik Dever
Miskolc – Rövidesen elkezdi a felkészülést a Mol Ligára (és a bajnokságra) az Miskolci Jegesmedvék JSE hokicsapata.

A klub elnöke, Egri István két hete jelentette be, hogy Robert „Bob” Dever lesz a következő szezonban a Macik új vezetőedzője, míg a 40 éves kanadai szakvezető mellett a korábbi tréner, Mayer Péter munkálkodik majd pályaedzői szerepkörben. Az MJJSE keretének tagjai az előzetes elképzelések szerint augusztus 2-án, hétfőn vesznek részt első közös edzésükön a jégcsarnokban, 11.30-tól. Robert Dever – aki nem ismeretlen Magyarországon, hiszen volt a Budapest Stars alkalmazottja, valamint az utánpótlás válogatottal is szép sikert ért el Lengyelországban – azonban ezen a foglalkozáson még nem tud majd bemutatkozni a játékosoknak, ugyanis a tengerentúli mester egy, már korábban leegyeztetett programja miatt picit később, augusztus 4-én indul el otthonról és érkezik másnap Miskolcra (ebben a rövid periódusban Mayer Péternél lesz a karmesteri pálca).


Hat mérkőzés

Amint azt Egri István elmondta: három hétig nem sok pihenője lesz a társaságnak, miután a kora délelőtti edzést egy kora esti fogja követni, még szombaton is, így gyakorlatilag csak vasárnap lesznek Ládáék szabadnaposak. Augusztus 15-ig – Robert Dever kérésének megfelelően – nem játszik felkészülési mérkőzést az MJJSE, ám utána hat alkalommal is jégre koriznak majd Dubekék. Ami már fix, hogy a sárga-feketék augusztus 25. és 27. között részt vesznek az iglói 10. Szepesség Kupán, ahol három szlovák második ligás gárda vár rájuk: a házigazda, a Liptószentmiklós, valamint az Eperjes. A további három meccs ezen összecsapások „visszavágói” lennének, minél több belőlük a Népkertben.
A múltkori tájékoztatón elhangzott, hogy a Jegesmedvéknél négy kanadai hokist is várnak, ezzel kapcsolatban Egri István az alábbiakat nyilatkozta: „Pillanatnyilag ott tartunk, hogy ketten már szerződéskötés előtt állnak, remélhetőleg pár napon belül megtörténik a papírok szignálása és akkor meg is nevezzük őket. Ezekért a hokisokért a vezetőedző felel, hiszen ő hozza őket, de mindannyiuk 25-30 év közötti, kipróbált hokis.”
-MI-

 








hirdet�s