Helyi közélet

2013.12.10. 09:52

A dohányt is kiszimatolják

Miskolc - Nőtt a lefoglalt cigaretta és vágott dohány mennyisége, ez utóbbié ugrásszerűen.

Miskolc - Nőtt a lefoglalt cigaretta és vágott dohány mennyisége, ez utóbbié ugrásszerűen.A cigaretta árának drasztikus emelkedése miatt egyre többen igyekeznek a szívni valót „alternatív" forrásból beszerezni. Aki rendelkezik a szükséges kapcsolatokkal, az az ukrán vagy román piacra gyártott – magyar zárjegy nélküli, jellemzően csempészett – cigarettát szív, az adózott termékek árának feléért, kétharmadáért, mások pedig a vágott dohány szerzik be "magánforgalmazótól". A dohánynövény termesztése, szárítása, fregmentálása önmagában még nem tilos, de amint a feldolgozás során a dohány közvetlen felhasználásra alkalmassá válik – vagyis már cigarettát lehet belőle sodorni, vagy pipába tölthető –, már jövedékiadó-köteles. A vágott dohányt saját szakállukra forgalmazók haszna, hogy ezt nem fizetik be az államkasszába, így tudják olcsóbban adni a dohányt a trafikoknál.

Több a lefoglalás

Mint Kovács Dorina főhadnagytól, a NAV Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferensétől megtudtuk: áttekintve a 2012-2013-as lefoglalási nyilvántartásokat, megállapítható, hogy míg tavaly összesen 16 alkalommal foglaltak le a régióban cigarettát, 2013-ban már 24 alkalommal. Az idei lefoglalások nagyobbik része – tette hozzá a sajtóreferens – az év második felében történt, és a mennyiség is emelkedett: idén 38 000 doboz cigarettát vontak ki a forgalomból.

ÉKN-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában