Öt kitüntetett Ózdon

By Marosréti Ervin
Öt kitüntetett Ózdon
Ózd – A hagyományos ünnepi képviselő-testületi üléssel kezdődött el az idei Ózdi Napok rendezvénysorozata.

A Kaszinó tükörtermében a vendégek között helyet kaptak Ózd testvérvárosának, a szlovákiai Rimaszombatnak és lengyelországi Chorzównak a képviselői is. A délután folyamán kitüntetéseket is adományoztak.
Tizennégy éves hagyományt az újonnan felállt testület sem szeretne megszakítani – hangsúlyozta Fazekas Zoltán alpolgármester, aki örömét fejezte ki, hogy a testvérvárosokból ezúttal is megtisztelték Ózd ünnepét. Fürjes Pál, az észak-borsodi város polgármestere kiemelte: olyan embereket ismernek el ezen a napon, akik a saját területükön, évtizedeken keresztül sokat tettek a városért. Öten vehették át az Ózd Közszolgálatárét Kitüntető díjat: Elsőként Stefancsik Ilona, osztályvezető főnővér, aki 37 esztendeje dolgozik már az egészségügyben. Ezután az a Vereskői Ilona kapta meg az emlékplakettet, aki pedagógusként különösen nagy hangsúlyt fektetett a roma származású gyerekek oktatására, 1978-as nyugdíjazásáig. Sportvonalról két ózdi egyéniséget ismertek el: Fehér Jánost, az Ózdi Kohász korábbi kiváló kézilabdázóját és számos csapat edzőjét, valamint Fükő Lászlót, akinek a neve hosszú évtizedek alatt egybe forrt a labdarúgással. Az öt díjazott közül legfiatalabbként Koós László Csaba, osztályvezető főorvos, a gyermekegészségügyben végzett szakai munkájáért ismerték el.     
A díjazottakat a Szent Kereszt Plébánia Jubilate kórusa köszöntötte. Az Ózdi Napok rendezvénysorozata pénteken az országos örökségvédelmi konferenciával, szombaton pedig a lakosságot leginkább érintő vigasságokkal folytatódik az Ifjúsági Parkban.
– ME –

 








hirdet�s