Ösztöndíjat kapnak a miskolci színház ifjú tehetségei

Akt.:
Díjazók és díjazottak: (balról) Béres Attila, Farkas Sándor, Mészöly Anna, Simon Zoltán, Bolla Dániel, Dávid Patrik Kiss János és Major Péter
Díjazók és díjazottak: (balról) Béres Attila, Farkas Sándor, Mészöly Anna, Simon Zoltán, Bolla Dániel, Dávid Patrik Kiss János és Major Péter - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Idén is támogatja a Vodafone a Miskolci Nemzeti Színház több fiatal művészét.

Idén is támogatja a Vodafone a Miskolci Nemzeti Színház több fiatal művészét. Ünnepélyes keretek között, elektronikusan írták alá a támogatói szerződéseket a felek csütörtök délután a teátrumban. A sajtónyilvános esemény látványos, improvizációs elemekre épülő táncbemutatóval kezdődött, majd Major Péter, a Vodafone Magyarország operatív integrációs igazgatója, Béres Attila színidirektor és Kiss János, a megyeszékhely alpolgármestere mondtak köszöntőt.

– Jó példa ez az együttműködés arra, hogy hogyan képes a versenyszféra támogatni a köz érdekeit, a kulturális életen keresztül – emelte ki Major Péter. A telekommunikációs cég immár ötödik esztendeje segíti szponzorként a művészeti intézmény tevékenységét. A vállalat ebben az évadban is ötmillió forinttal és a Vodafone Művészeti Ösztöndíjjal járul hozzá a helyi színjátszáshoz.

Motiváló erő

– Ez a díj azt sugallhatja a fiataloknak, hogy Miskolcon könnyebb elindulni. Motiváló erő is, hogy itt maradjanak, ahol megbecsülik és szeretik őket, ezek a művészek fontos alapkövei az erős társulatnak. Hosszútávon megtérül, ha az egyik jól menő cég ifjú tehetség mecénása lesz, hiszen a gyermekeinkbe fektetnek be ilyenkor, és bízom benne, hogy az ember és a kultúra örök. Az, hogy Miskolcon színház működik, az annak köszönhető, hogy kétszáz évvel ezelőtt is akadtak olyanok, akik befektettek a miskolci színjátszásba – hangsúlyozta Béres Attila.

Kiss János pedig a Vodafone egyik friss televíziós reklámját idézve nevettette meg a jelenlevőket. A reklámspotban ugyanis az Y generáció tagjai oktatják szüleiket az okos telefonok használatára, akiket teljesen beszippant a virtuális világ, és belefeledkeznének a játékba, ha nem lenne lekorlátozva az adatforgalmuk.

– Az a célunk, hogy a legtehetségesebb fiatalokat itthon tartsuk, és idevonzzuk a legjobbakat az ország számos pontjáról Miskolcra – emelte ki a városvezető.

Az idei évadban két táncművész, Bolla Dániel és Dávid Patrik, továbbá négy színész, Farkas Sándor, Simon Zoltán, Czakó Julianna és Mészöly Anna részesül a szóban forgó ösztöndíjban. Czakó Julianna családi okok miatt személyesen nem volt jelen, ám videóüzenetben köszönetet mondott, amiért ismét támogatásban részesült.

Havi negyvenezer plusz

Ezek a művészek tíz hónapon keresztül havi negyvenezer forint plusz juttatást kapnak. Jól jön ez a pálya elején járó tehetségeknek, hiszen hazánkban a filmszínészek jövedelme jóval magasabb, mint azoké a miskolci csillagoké, akik minden este keményen megdolgoznak a vastapsért.

– Ez óriási segítség, és hatalmas bizalom felém a színháztól! Ezt a pénzt fordíthatom például útiköltségre, elég sokat jövök-megyek, a fővárosban tanultam, még ott élek. Ott tartok fent egy kis albérletet, ingázom Budapest és Miskolc között, egyébként pedig kecskeméti vagyok. De ha félreteszek kicsit, még a szeretteimet is meg tudom majd lepni ebből az apanázsból apróbb ajándékokkal a különböző alkalmakkor – mondta el lapunk érdeklődésére a 23 éves Mészöly Anna, aki libabőrt keltő módon Weöres Sándor és Bertold Brecht műveiből adott elő részleteket a díjátadón.

– Rengeteg mindenbe befektethető ez az összeg, például próbaruhákat is vehetek végre. Ösztönző ereje van ennek a díjnak, kedves elismerés, amely visszatükrözi, hogy jól csináljuk a feladatunkat – hangsúlyozta Dávid Patrik táncművész, aki idén először részesül ebben az elismerésben. Őt többek között a Julie kisasszony című darabban láthatja a közönség.

Félénk tanyasi gyerek

Anyagi segítséget és szakmai elismerést is lát a támogatásban Farkas Sándor színművész, akiért rajonganak a borsodi fiatalok.

– Tanyasi gyerek vagyok, mindössze egy évet töltöttem Pesten, amikor ott dolgoztam, majd Kaposváron tanultam. Világéletemben vidéken laktam, és hihetetlenül jól érzem magam most Miskolcon. Itt imádják a színházat az emberek, rekordokat döntöget a nézőszám. Megismernek az utcán, gratulálnak, és gyakran rám írnak a közösségi oldalakon, a fiatalokat is érdekli a színjátszás, rengeteg tizenéves keres meg és érdeklődnek, mikor lehet újra színpadon látni. Hihetetlenül sok erőt merítek a közvetlen közönségből, előfordul az is, hogy invitálnak, üljünk be valahová egy kávéra vagy sörre – avatott be minket. Az ifjú tehetség azt is elárulta, az általa játszott szerepek közül a Félőlény a szívéhez legközelebb álló karakter, hiszen önmagát is zárkózott személyiségként aposztrofálta.

Nyit egy számlát

– A színpadra fel tudok készülni, az életre nem mindig – magyarázta Farkas Sándor.

– Nagyon nagy megtiszteltetés ért, és bizony igen jól jön ez a pénz. Terveim szerint nyitok egy számlát, és ezt az ösztöndíjat félreteszem, összegyűjtöm, és veszek egy autót – mondta el Bolla Dániel táncművész, aki most először részesül Vodafone Ösztöndíjban.

Juhári Andrea


Papp Endre
Miskolc - Hobbiból szenvedély – Papp Endre színművész a kamera mögött. A fényekről beszél. Valójában a benne zajló változásokat írják le a mondatai: ahogyan a fotográfia – az új és elmélyült tudás – átalakítja a gondolkodását, a látásmódját. Ül az olvasópróbán a színházban, figyeli a rendező a...

Munkában az önkéntesek
Miskolc - Vodafone-os önkéntesek segítettek a MÁSA kutyusainak. A Vodafone Magyarország Alapítvány szervezésében a cég miskolci munkatársaiból verbuválódott önkéntesek jártak a Miskolci Állatsegítő Alapítvány menhelyén. Az önkéntesek továbbépítették az áram­elvezetést, kenneleket festettek, rongy...