akció

2019.11.21. 17:10

Az izraeli biztonságiak palesztin intézményekre csaptak le Kelet-Jeruzsálemben

A hatóságok szerint az egyik iskola vezetői erőszakos cselekményeket kezdeményeztek.

Az izraeli biztonságiak erőszakos cselekmények kezdeményezésével vádolt palesztin intézményekre és vezetőkre csaptak le Kelet-Jeruzsálemben – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet csütörtökön.

Az óváros al-Altam nevű általános iskolájából szerdán kivezették a tanárokat és a diákokat, őrizetbe vették az iskola vezetőit, és dokumentumokat foglaltak le az épületben. A belbiztonsági minisztérium bezáratta az intézményt.

Az izraeli hatóságok azzal vádolják az iskolát, hogy a Palesztin Hatóság oktatási minisztériumának irányelvei alapján működik, a palesztin szülők tanácsának igazgatásával, amely a radikális iszlamista Hamász terrorszervezet befolyása alatt áll. A hatóságok szerint az iskola vezetői erőszakos cselekményeket kezdeményeztek és irányítottak, s nem ismerik el az izraeli fennhatóságot.

„Az izraeli kormány erőfeszítéseket és költségeket nem kímélve küzd a város keleti részén a palesztin befolyással szemben. Az utasításomra megakadályozott tevékenység újabb fokozatot jelent a Palesztin Hatóság kísérleteiben, melyekkel megpróbálnak beavatkozni a kelet-jeruzsálemi gyerekek oktatásába, és uszító tartalmat vinni az izraeli oktatási rendszerbe”- nyilatkozta a szerdai intézkedésekről Gilad Erdán belbiztonsági miniszter.

Az „Al-Iman” nevű magániskola-hálózatban két-két általános és középiskola működik Kelet-Jeruzsálemben, valamint több óvoda. A hálózat igazgatója Dzsamil Hammami sejk, a jeruzsálemi Iszlám Főhatóság vezetője. Az intézmény kapcsolatokat ápol Izrael-ellenes török szervezetekkel is.

A biztonságiak emellett bezáratták fél évre a Palestine TV kelet-jeruzsálemi irodáját, és őrizetbe vették a tévé számára épületet biztosító al-Araz műsorkészítő vállalkozás vezetőjét. Ezt a tévécsatornát a Palesztin Hatóság alapította Ciszjordániában.

„Folytatom a határozott politikát a Palesztin Hatóság minden olyan kísérletével szemben, amely megsérti szuverenitásunkat a fővárosban” – mondta Erdán a bezárásokat igazoló nyilatkozatában.

Csütörtökre virradóra is újabb őrizetbe vételek történtek, a Wafa palesztin hírügynökség értesülése szerint öt palesztint fogtak el, köztük Adnan Ghaithot, Jeruzsálem palesztin kormányzóját. Az izraeli rendőri szervek már 13 alkalommal vették őrizetbe Ghaithot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában