Oszkó: Kormányzati akarat kérdése a hiány tartása

Nagyon komoly “szigorhangulat” alakult ki az Európai Bizottságban, ezért nagyon nehéz lenne megindokolni, ha a következő kormány a jelzettnél nagyobb államháztartási hiányt akarna elfogadtatni – mondta búcsúbeszélgetésén újságírók előtt Oszkó Péter pénteken.

A leköszönő pénzügyminiszter szerint az általuk is jelzett néhány feszültségponton túli deficit tartása kormányzati akarat kérdése. Oszkó úgy véli, hogy magyar gazdaság az év elején előrejelzett kis mértékű zsugorodás helyett akár fél százalékkal növekedhet is idén.
A távozó pénzügyminiszter szerint az év elején még 0,2 százalékban prognosztizált visszaesést a mai adatok alapján akár fél százalék növekedésre is módosítható. Megjegyezte, hogy az OECD a statisztikai adatokat elemezve már a tavalyi zuhanást is kisebbre tette, mint a magyar kormány: 6,3 helyett 5,7 százalékra, az idei teljesítményt pedig 1,2 százalék növekedésben jelezte.

A Bajnai-kabinet az ígértnek megfelelően adja át a kasszát utódjának: a központi kormányzati kiadásokból időarányosan 56 százalék a következő kormányé maradt – hangzott el. Az államháztartás hiánya május végén szintén az ígértnek megfelelő, GDP-arányosan 82 százalék, éppen annyi, mint a 2002-es kormányváltáskor volt – mondta Oszkó.

Az államháztartás hiányáról a pénzügyminiszter azt mondta, hogy hét hónap van hátra az évből, ez idő alatt lehet szigórúan gazdálkodni, a 3,8 százalék tartása kormányzati akarat kérdése. Vannak feszültségpontok a költségvetésben, de ezeket az átadáskor is jelzik, néhány tized százalékponttal nagyobb hiány elképzelhető, de efelett már elkerülhető – fejtegette Oszkó Péter. A magyar költségvetést negyedévente felülvizsgálta az Európai Bizottság, minden számot ismernek – tette hozzá.

Az országnak nincsenek finanszírozási problémái, és nincs iránta bizalmatlanság a piacokon, s ez így is maradhat, ha az ország nem csinál magának problémát – mondta Oszkó. Szerinte a nemzetközi állapotok nagyon törékenyek, Magyarország ezeknek van kiszolgáltatva, és a piacok képesek hisztérikusan reagálni.

A hiány esetleges növelése kapcsán Oszkó óvatosan fogalmazott, mondván nem akarja befolyásolni a következő kormány tárgyalásait az IMF-fel és az Európai Bizottsággal. Ugyanakkor “nehéz légkör”, “komoly szigorhangulat” érzékelhető az uniós tagországok elfutó hiányai kapcsán. Ráadásul a 2011-es költségvetést úgy kell elkészíteni ősszel, hogy a hiány 3 százalék alá kerüljön. Ha ezt nem teljesítjük, abba a 27 tagország kormányainak egyhangúlag kellene beleegyeznie, amire nem szabad számítani – mondta Oszkó Péter.

– Független Hírügynökség –








hirdet�s