Ortástetőre kirándultak a (kis)vonatbarátok

Akt.:
Ortástetőre kirándultak a (kis)vonatbarátok
Ortástetőre kirándultak a (kis)vonatbarátok
Miskolc – Közel másfél százan “kisvonatoztak” szombaton a Bükkben. Persze nem a “menetrendszerinti” járatokon!

“Fél 10-kor indultunk a Dorottya utcáról, négy nyitott és egy zárt kocsiból álló szerelvénnyel keltünk útra.” – mesélte a főszervező, Kaló Tamás. “Első megállóhelyünk a szárnyvonalon az erdei iskolánál volt. Itt az érdeklődők megtekinthették az Északerdő Zrt. csanyiki erdészeti erdei iskoláját. Ez az erdei iskola gyakran fogad iskolás csoportokat, akik az erdei vasúttal is érkezhetnek ide. Innen a következő állomásunk Ortástető volt, ahol az utasok választhattak szabad programot, vagy tehettek egy kört a fotósvonattal. Ez utóbbival kedvező napállás mellett délelőtt a vonal mentén lefelé több fotóhelyen megállva fotózhatták a vasútfotósok a különvonatot. A különvonattal az erdei iskola megállóhelyig jöttünk vissza, ahol az erdei iskolát választó utasok csatlakozása után visszaindultunk Ortástetőre.”

Egészen Andókútig

Ortástetőn többféle program közül választhattak az utasok: megtekinthették a 2010-es árvíz során megsérült töltésszakaszokat, a vállalkozó kedvűek egészen Andókútig túráztak, volt aki az ortástetői rétről a panorámát fotózta a ragyogó napsütéses időben, míg többen a Vadasparkot választották célpontul. Ők az erdei iskolánál szálltak fel hazafelé a kisvonatra. Összességében elmondható, hogy ismét egy remek kisvonatos programban volt részünk! Köszönet illeti az Északerdő Zrt. vezetését és az erdei vasút munkatársait is, hogy lehetővé tették ennek a nagyon jó hangulatú napnak és kisvonatozásnak a létrejöttét!”

ÉM








hirdet�s