Országos kampány indult a nyúlhús-fogyasztás népszerűsítésére

Országos kampány indult a nyúlhús-fogyasztás népszerűsítésére
Budaörs – Országos kampány indult a nyúlhús-fogyasztás népszerűsítésére, amelynek első állomásán, egy budaörsi bevásárlóközpontban pénteken Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta, azt szeretnék, hogy minél többen megismerjék a nyúlhús előnyeit és elkészítésének változatos módját.

Az államtitkár, aki egyben a kampány fővédnöke, közölte: Európa legnagyobb nyúlhús-exportőre Magyarország, mégis, a belföldi nyúlhús-fogyasztásban a rangsor végén van.

Nagy István kitért a nyúlhús kedvező élettani hatásaira, például, hogy koleszterin és zsírszegény, valamint hogy gyorsan és könnyen előállítható.

Hozzátette: a becsült nyúlhús-fogyasztás Magyarországon fejenként 2-3 dekagramm évente, míg a mediterrán országokban meghaladja a 2 kilogrammot.

Végváriné Henter Lilla, az Agrármarketing Centrum szóvivője elmondta, támogatják a tudatos fogyasztói magatartást és az egészséges táplálkozást, a környezettudatos termékválasztást, illetve a kiváló magyar termékek piaci elterjesztését.

Juráskó Róbert, a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint fontos lenne, ha az egészséges, zsírszegény és könnyen emészthető nyúlhús legalább heti egyszer a magyar családok asztalára kerülne.

A kampánynyitó rendezvényen Bede Róbert mesterszakács nyúlételeket készített az érdeklődőknek, amelyeket a helyszínen meg is lehetett kóstolni. A következő hetekben országszerte hasonló, a nyúlhús-fogyasztást népszerűsítő rendezvények, látványfőzések és kóstolók lesznek.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdet�s