2012.02.7 17:26; Frissítve: 2012.02.7 17:52


Országértékelés – LMP: nem évértékelő, hanem hazugságbeszéd volt

Budapest, 2012. február 7., kedd (MTI) – Az LMP véleménye szerint Orbán Viktor keddi beszéde nem évértékelő volt, hanem egy „hazugságbeszéd” – reagált a kormányfő szavaira Karácsony Gergely.

Az LMP frakcióvezető-helyettese budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a miniszterelnök nem fogadta meg felesége a tanácsát, hogy mondjon el mindent. Meglátása szerint a beszédből kimaradt a valóság „és ami benne maradt, az nem minden volt, hanem a semmi és azok a hazugságok, amelyek eddig is jellemezték az Orbán-kormány politikáját”.

Karácsony Gergely szerint Orbán Viktor úgy beszélt, mintha az elmúlt másfél évben „nemhogy miniszterelnöke nem lett volna Magyarországnak, hanem mintha nem is élt volna ebben az országban”.

A kormányfő olyan múltat és jövőképet vázolt fel, amelyik köszönőviszonyban sincs azzal a valósággal, amit a magyar állampolgárok milliói naponta átélhetnek – folytatta a frakcióvezető-helyettes. Karácsony Gergely egyúttal elképzelhetőnek tartotta, hogy a miniszterelnök csak azokkal az emberekkel beszélget az ország sorsáról, akik a helyszínen hallgatták meg a beszédet, mert „az Orbán-kormány politikájának valószínűleg az összes nyertese ott volt a Millenárison”. A lakosság fennmaradó 99 százaléka viszont biztosan nem ismert rá arra az országra, amiről Orbán Viktor beszélt – tette hozzá.

A frakcióvezető-helyettes közölte, hogy két példát akar említeni a beszédben elhangzott „valótlanságok közül”. Megjegyezte, hogy amíg a miniszterelnök úgy állította be, hogy Magyarország tavaly óriási győzelmet aratott az államadósság felett, addig az Eurostat statisztikái szerint az államadósság 2011-ben az összes uniós tagállam között nálunk nőtt a legnagyobb mértékben.

Annak a meglátásának is hangot adott, hogy Orbán Viktor kijelentéseivel ellentétben jelenleg stagnál a munkanélküliség aránya. A stagnálás is csak annak köszönhető, hogy a közmunkaprogramban résztvevők adataival „kozmetikázták (…) a statisztikákat” – jelentette ki.

Karácsony Gergely úgy összegzett, hogy Magyarország az elmúlt másfél év alatt „egy demokratikus intézményeitől megfosztott, (…) a korábbi társadalmi berendezkedéseinél is igazságtalanabb, (…) hitelvesztett, bizalomvesztett ország” lett.

Kijelentette azt is, hogy a lakosság több mint nyolcvan százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok „és nagyjából ugyanannyira csalódottak az emberek, mint négy évvel ezelőtt, a sokat szidott és bizony sok szempontból joggal kritizált szocialista kormányok időszakában”.

Végül emlékeztetett a miniszterelnök azon kijelentésére, hogy a kormánynak szoknia kell a kritikát, mert aki lónak áll, az húzzon. „Én erre azt tudom mondani, hogy aki ilyen rosszul kormányoz miniszterelnökként, az pedig húzzon el” – közölte zárásként.

- MTI -

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott [...] tovább »
Csökkent a világ nedves térségeinek területe
Budapest/Párizs, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Másfél évtized alatt hat százalékkal csökkent a világon a [...] tovább »
Eltűnt egy cukorbeteg férfi Magyarpolányban
Magyarpolány, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Mintegy százan, közöttük tűzoltók, polgárőrök és kutyás [...] tovább »
Emléktáblát avattak a 30-as vasúti őrháznál Gyimesbükkön
Gyimesbükk, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Az első erdélyi zarándokvonat, a Székely Gyors dicsőségére [...] tovább »
Üres álláshelyek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – 21. hét
Borsod-Abaúj-Zemplén – Böngésszen az üres álláshelyek között, és találja meg az Önnek valót! tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés