Közel-keleti konfliktus

2024.05.13. 06:16

A Hamász szerint órákon belül összeomolhat az egészségügyi ellátás a Gázai övezetben

Az izraeli–palesztin háború 220. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Izraeli légicsapásban megsemmisült lakóépületek romjai a Gázai övezet középső részén fekvõ Magázi menekülttáborban 2024. május 11-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Mohamed Szaber

A harcban elesett katonákra és a terrorcselekmények áldozataira emlékeztek Izraelben

Megemlékezéseket tartottak Izraelben a harcban elesett katonák és a terrorcselekmények áldozatául esett civilek tiszteletére hétfőn, de a kormány tagjait sok helyütt kiabálással, tüntetéssel fogadták a temetőkben. 

Az Emlékezés napján ötvennégy katonai temetőben és emlékhelyen tartottak rendezvényeket. 

Kormányzati politikusok sok helyen tartottak beszédet, és a beszédeket gyakran zavarták meg bekiabálással az emberek, illetve tiltakozó táblákat tartottak a magasba, amelyek szövege szerint felelősnek tartják őket a Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-i terrortámadásáért. 

Benjámin Netanjahu miniszterelnök a Herzl-hegyen lévő temetőben mondott beszédet. "Minden egyes halálos áldozatunk szívfájdalmat okoz nekem és az egész nemzetnek. Átérzem minden család mélységes bánatát, fájdalmát. Mindannyian és örökre összetartozunk" - jelentette ki a kormányfő. 

"A háborúról szólva, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy megnyerjük azt, és a győzelem révén elérjük céljainkat. Ezek közül a legfontosabb, hogy minden olyan izraeli hazatérhessen, akit túsznak elhurcoltak. Súlyos árat fizettettünk már eddig is az ellenséggel bűncselekményeiért, és még fogunk is súlyos árat fizettetni vele, de az az ár is súlyos, amelyet mi fizetünk" - tette hozzá a Háárec című lap szerint. 

A kormányfő beszéde közben valaki tüntetőleg egy olyan izraeli zászlót emelt a magasba, amelyre az október 7-i dátum volt festve. 

A beszéd után egy gyászoló apa azt kiabálta Netanjahu felé, hogy "elvette a gyerekeimet" - írta a lap. 

Ronen Bar, a Sin Bét belbiztonsági szolgálat vezetője az intézmény székhelyén elmondott beszédében azt mondta: "Mindannyian tudjuk, hogy az a nemzeti védőpajzs, amelyre mindig oly büszkék voltunk, tavaly október 7-én kudarcot vallott. Mindannyiunknak lelkiismeretfurdalást okoz az az érzés, hogy megelőzhettük volna ezt a támadást, és nekem mint a Sin Bét vezetőjének, mint az intézmény tevékenységéért felelős embernek talán mindenkinél nagyobb lelkiismeretfurdalása van. 

Alaposan kivizsgáljuk, hogy miben vétett a Sin Bét. Fájdalmas ez, de meg kell tennünk, mert tanulnunk kell belőle, kijavítani azt, amit rosszul csináltunk. Ezzel tartozunk Izrael népének és a halottainknak. Az állami intézményeinkben (...) való bizalom nélkül ugyanis nincs jogunk még létezni sem" - jelentette ki Ronen Bar szintén a Háárec szerint.

Az ENSZ magyarázat nélkül a felére csökkentette a Gázai övezeti fegyveres konfliktusban meghalt nők és gyerekek számára vonatkozó becslést

Az ENSZ váratlanul és magyarázat nélkül felülvizsgálta és nagyjából a felére csökkentette a Gázai övezeti izraeli-palesztin fegyveres konfliktusban meghalt nők és gyermekek helyi beszámolókon alapuló becsült számát, miközben összességében az életüket vesztők számán nem változtatott. Erre felfigyelt hétfőn az izraeli média. 

A világszervezet legfrissebb jelentésében a Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatal (OCHA) által közölt - az ENSZ-hez eljuttatott beszámolókból származó - számok tanúsága szerint arra a következtetésre jutott, hogy

 az azonosított halálos áldozatoknak csaknem a fele férfi, harminckét százalékuk gyermek, és húsz százalékuk nő, míg korábban nagyjából több mint kétharmaduk volt nő és gyerek. 

Az ENSZ jelezte, hogy forrásként elsősorban a fegyveres konfliktust kiváltó terrortámadás elkövetője, a Hamász palesztin iszlamista szervezet egészségügyi minisztériuma által megadott adatokra támaszkodott, mert "nem álltak rendelkezésére független és ellenőrzött adatok". 

Az OCHA nyilvántartása szerint május 6-án 34 735 volt a Gázai övezeti halálos áldozatok száma, amiből több mint 9500 volt nő és több mint 14 500 gyerek. A május 8-i adatok szerint azonban az összesen 34 844 halálos áldozatból 4959 volt nő és 7797 gyerek. 

A washingtoni Közel-kelet-politikai Intézet már januárban kiadott egy olyan jelentést, amely szerint számottevő eltérések voltak az áldozatszámokról szóló beszámolók között

 - emlékeztetett honlapján a The Jerusalem Post című izraeli újság. Abraham J. Wyner amerikai statisztikaprofesszor a zsidó kultúrával foglalkozó, Tablet című folyóiratnak nyilatkozva azt mondta: szerinte irracionálisak a Hamász által rendszeresen közölt halálozási adatok, mert túlságosan szabályosan emelkednek. Miután a háborúk intenzitása mindig változik, ebből következően az áldozatszámnak is szabálytalanul kell változnia - fejtette ki.

Blinken: káoszhoz és zűrzavarhoz vezetne a rafah offenzíva

"Káoszhoz és zűrzavarhoz" vezetne az izraeli hadsereg (IDF) Rafah elleni átfogó offenzívája - jelentette ki vasárnap az amerikai külügyminiszter, kiemelve, hogy egy ilyen művelet nem semmisítené meg a Gázai övezetet irányító Hamász terrorszervezetet sem. 

Antony Blinken az NBC amerikai hírcsatornának adott interjújában figyelmeztetett: az IDF Rafahra vonatkozó tervei -

 bár "az elején sikert hozhatnak" - rendkívül súlyos csapást mérnének a Gázai övezet déli részén lévő városban élő civilekre, a művelet nyomán kialakuló káosz pedig akár a Hamász terrorszervezet megerősödésével is járhat. 

"Láthattuk, amint a Hamász visszatért azokba a zónákba, amelyeket Izrael felszabadított, még Hán-Júniszba is" - szögezte le a tárcavezető. 

Mint mondta, míg Washington hetek óta egyeztet több arab országgal annak érdekében, hogy hiteles terveket készítsen a Gázai övezet biztonságáról, kormányázásról és újjáépítéséről, Izrael részéről egyelőre nem láttak ilyen jellegű terveket, melyeket azonban továbbra is várnak. 

A civil lakosságot - elsősorban a nőket és gyerekeket - érintő károkkal, illetve a különböző fegyverek bevetésével kapcsolatban Blinken elmondta: 

"ésszerű kijelenteni, hogy bizonyos esetekben Izrael nem a nemzetközi humanitárius joggal megegyezően járt el". 

Az Egyesült Államok az utóbbi hetekben többször aggodalmát fejezte ki a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt és még bizonyos fegyvertípusok izraeli exportjának tilalmát is kilátásba helyezte, amennyiben az izraeli hadsereg (IDF) nem hagy fel a műveletre vonatkozó terveivel. 

Blinken vasárnap az izraeli kollégájával, Joáv Galanttal is egyeztetett, akinek szintén kétségeit fejezte ki egy esetleges rafahi átfogó művelettel kapcsolatban - közölték amerikai hivatalos források. 

"A külügyminiszter a (rafahi) civilek, illetve a városban működő segélymunkások védelme fontosságát hangoztatta, és sürgette izraeli hivatali partnerét, tegyék lehetővé a humanitárius segélyek Gázába juttatását" - közölte a megbeszéléssel kapcsolatban Matthew Miller amerikai külügyi szóvivő.
 

Az elesettekre emlékeztek hétfőn Izraelben

Helyi idő szerint hétfőn 11 órakor két percre megszólaltak a szirénák Izraelben, és az egész országban megállt az élet; néma főhajtással adóztak az Izrael védelmében elesettek emléke előtt. 

Izrael szerte 54 katonai temetőben és emlékhelyen tartottak megemlékezést az elesettek tiszteletére. 

Jeruzsálemben, a Herzl-hegyen, a hősi halottak nemzeti csarnokában rendezett központi megemlékezésen részt vett Jichák Hercog államelnök, Benjámin Netanjahu miniszterelnök, Amír Ohana házelnök, valamint Herci Halevi, a hadsereg vezérkari főnöke.   

Netanjahu a temetőben mondott beszédében 

felidézte a Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-i támadásában, vagy az azóta tartó háborúban harcoló izraeli katonák emlékét, és kijelentette, hogy "vagy mi, Izrael, vagy ők, a Hamász" létezik, és ezért Izraelnek meg kell nyernie a harcot ellenük. 

Ronen Bar, a Sin Bet belbiztonsági szolgálat vezetője a szervezet székhelyén tartott beszédében szintén felidézte a Hamász októberi mészárlását. "Együtt harcoltunk, együtt buktunk el, és együtt fel fogunk támadni" - mondta. 

"Alaposan kivizsgáljuk a Sin Bet szerepét a Hamász október 7-i támadásában" - tette hozzá. "Az állami intézményekbe és köztük a belénk vetett bizalom nélkül nincs létjogosultságunk. A Sin Bet szerepe a háborúban még nem ért véget, addig nem nyugszunk, amíg mind a 128 elraboltat, és a négy régebbi túszt haza nem hozzuk, mindannyiukat" - ígérte. 

Elesett izraeli katonák sírjainál megemlékezők a jeruzsálemi Herzl-hegyi katonai temetőben az emlékezés napján, 2024. május 13-án
Fotó: Abir Szultan / Forrás:  MTI/EPA

"A délen és északon indult háborúban legjobb fiaink és lányaink közül több mint ezerötszázat veszítettünk el, közülük 716-an a biztonsági intézmények tagjai voltak" - emlékeztetett Joáv Galant védelmi miniszter Jeruzsálemben, a Herzl-hegyen fekvő katonai temetőben rendezett emlékünnepségen, és kijelentette, hogy a gázai háború meghatározza a következő évtizedekre az izraeliek életét.

A Hamász szerint órákon belül összeomolhat az egészségügyi ellátás a Gázai övezetben

 Órákon belül összeomolhat az egészségügyi ellátás a Gázai övezetben a harcok sújtotta térséget ellenőrző Hamász iszlamista terrorszervezet hétfői bejelentése szerint, melyben az üzemanyaghiánnyal indokolták a katasztrofális állapotokat. 

A gáza egészségügyi minisztérium részéről aláhúzták, hogy üzemanyag nélkül nem tudják működtetni sem a kórházak aggregátorait, sem a mentőautókat, illetve az egészségügyi személyzet szállítására használt járműveket sem. 

Ugyancsak hétfőn az ENSZ palesztin menekülteket segélyező ügynöksége (UNRWA) az X-en azt közölte, hogy már 360 ezren menekültek el az övezet déli részén lévő, izraeli támadás alatt álló Rafahból. 

Az AFP francia hírügynökség helyszíni beszámolója szerint vasárnap éjjel az izraeli hadsereg (IDF) ismét légi-és szárazföldi támadást intézett a mintegy 1,4 milliós Rafah ellen, helyszíni beszámolók szerint a harcok elsősorban az egyiptomi határnál lévő város keleti övezetében dúlnak az IDF katonái és a Hamász fegyveresei között. 

Mindeközben súlyos összecsapásokat jelentettek az övezet északi részén található Dzsabalíja menekülttábor mellől is, ahová az izraeli hadsereg tankokkal nyomult be. 

Az övezetben található nyolc menekülttábor legnagyobbikának számító Dzsabalíjában a háború októberi kirobbanása óta rengetegen kerestek menedéket a harcok elől. 

Palesztin egészségügyi források hétfőn azt mondták, mind ez idáig 20 holttestet találtak a tábort érő légitámadások nyomán összeomlott épületek alatt és több tucatnyi sebesültről is tudni. A halálos áldozatok száma a Gázai-övezetben a háború tavaly októberi kezdete óta már meghaladta a 35 ezret a helyi hatóságok legutóbbi tájékoztatása szerint.

Teherán kész újrakezdeni a tárgyalásokat Washingtonnal

Irán kész újrakezdeni a tárgyalásokat Washingtonnal - jelentette ki vasárnap Kamal Harazi, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője, Ali Hamenei ajatollah külpolitikai tanácsadója.

"Az amerikaiak szerint a diplomácia a legjobb választás; mi osztjuk ezt a nézetet és készek vagyunk visszatérni a tárgyalóasztalhoz" 

- szögezte le Harazi, akit az ISNA félhivatalos iráni hírügynökség idézett.   

A korábban külügyminiszteri tisztséget is betöltő politikus hozzátette: a síita államnak arra is készen kell állnia, hogy folytassa az iráni nukleáris programmal kapcsolatos, Donald Trump volt amerikai elnök hivatali ideje alatt megszakadt egyeztetéseket.   

"Akkor már tárgyalhatnánk a régió atommentesítéséről is" - szögezte le.   

Az iráni külügyminisztérium korábban többször aláhúzta, hogy Washingtonnal csak egy harmadik félen - például Kataron, Ománon vagy, néhány esetben az Európai Unión - keresztül hajlandó kapcsolatba lépni. A két ország között nincs hivatalos diplomáciai kapcsolat.   

Csütörtökön Harazi még azt hangoztatta az Egyesült Államok és Izrael felé, hogy Irán "kész felülvizsgálni nukleáris doktrínáját, amennyiben Izrael a létét fenyegeti", jóllehet hozzátette, hogy hazája nem kíván atomfegyvert fejleszteni. 

"A cionista rezsim által nukleáris létesítményeink ellen intézett támadás esetén az ellenállásunk megváltozik" - tette hozzá akkor.   

Teherán az elmúlt években számos alkalommal hangsúlyozta, hogy nukleáris törekvései békés célúak, és hogy az iszlám köztársaság soha nem törekedett atomfegyver kifejlesztésére vagy bevetésére.   

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) februári jelentése szerint azonban Irán jelentősen növelte a magas dúsítású urán előállítását, és továbbra is 60 százalékos tisztaságú uránt dúsít, ami messze meghaladja a kereskedelmi célú nukleáris felhasználáshoz szükséges tisztaságot.   

AMIRABDOLLAHIÁN, Hoszein; GROSSI, Rafael Mariano
Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter (j) Rafael Mariano Grossit, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatóját fogadja Teheránban 2024. május 6-án
Fotó: Abedin Taherkenareh

Harazi már 2022-ben elmondta, hogy Irán technikailag képes atombombát készíteni.

Több egyetem diplomaünnepségét félbeszakították a tüntetők, akik New Yorkban hidat zártak le

Több nagy amerikai egyetemen palesztinpárti tüntetők zavarták meg a diplomázó hallgatók záróünnepségét vasárnap és szombaton, New Yorkban a Manhattan hidat zárták le részlegesen a tiltakozók.

Az észak-karolinai Duke Egyetemen vasárnap hallgatók tucatjai hagyták el palesztin zászlókat lengetve az ünnepség helyszínét, amikor a zsidó származású ismert színész-humorista, Jerry Seinfeld megkezdte köszöntőjét.   A Kaliforniai Egyetem Berkeley-ben működő intézményében szombaton több száz Izrael ellen tüntető diák és aktivista szakította félbe a diplomaünnepséget. Virginiában, a 31 ezer hallgatót oktató Virginia Nemzetközösségi Egyetemen az állam republikánus kormányzója, Glenn Youngkin beszédét zavarták meg palesztin sálat viselő diákok szombaton.

A tiltakozások nyomán több nagy amerikai egyetem lemondta, vagy szűkebb körben tartja meg diplomaosztó ünnepségét, mivel botrányos jelenetektől tartanak. 

Az összesítések szerint az Izrael-ellenes, palesztin- és Hamász-párti tiltakozásokon az elmúlt három hétben több mint 2500 embert vettek őrizetbe Egyesült Államok-szerte. 

Baltimore-ban a Johns Hopkins Egyetemen vasárnap az április végén kezdett Izrael- és háborúellenes tüntetés szervezői megállapodtak az intézmény vezetésével, hogy lebontják az engedély nélkül emelt sátortáborukat, cserébe az egyetem ígéretet tett arra, hogy rövid időn belül megfontolja a tiltakozók főbb követelését a pénzügyi jellegű kapcsolatok megszakításáról Izraellel.   

Chicagóban a DePaul Egyetem palesztinpárti tiltakozótáborát szombat késő este felkereste és támogatásáról biztosította a városi tanács egy vezető tisztségviselője, a demokrata párti Byron Sigcho-Lopez, az egyetem pedig tárgyalásokat folytat a tüntetés szervezőivel a követeléseikről.   

New Yorkban szombat este aktivisták zárták le részlegesen a Manhattant Brooklynnal összekötő kétszintes hidat. A New York Brooklyn városrészében kezdődött tüntetés résztvevői közül több százan jelentek meg a Manhattan hídon, ahol forgalmat akadályozva vonultak fel. A tüntetők közül a rendőrök többeket őrizetbe vettek.

Ez történt vasárnap:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában