Diplomácia

2023.10.27. 20:32

Szijjártó: a magyar külpolitika egyik fő célja az együttműködés további javítása Törökországgal (videó)

A kormány külpolitikájának egyik legfőbb célja az együttműködés további javítása Magyarország és Törökország között, a kapcsolat szintjét ezért év végéig kiemelt stratégiai partnerséggé léptetik elő - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Julien Warnand

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a török köztársaság napja alkalmából rendezett fogadáson arról számolt be, hogy a világ biztonsága ma van a legrosszabb formájában a hidegháború óta, amit tanúsít az is, hogy több mint harminc helyen zajlik fegyveres konfliktus világszerte. 

Aláhúzta:

 a legnagyobb nyomást a globális biztonságra az ukrajnai és az izraeli háború helyezi, amelyek közül az egyik hazánk, a másik pedig Európa közvetlen szomszédságában zajlik. 

"Ez felértékeli azon országokat, amelyek biztonságot és stabilitást nyújtanak teljes régiók számára. És ha van ország, amelyet ily módon lehet leírni, az Törökország" - fogalmazott. 

Majd tudatta, hogy

 Magyarország elkötelezett a béke, a konfliktusok diplomáciai rendezése iránt, ezért nagyra értékeli azokat az államokat, amelyek sikeresek a béke megteremtésében. 

"Az egész világ küzd az ukrajnai háború negatív hatásaival, és sajnos továbbra is vannak olyanok, nem is kevesen, akik azt az álláspontot képviselik, hogy a béke feltételei javulnak az idő múlásával" - mondta. 

A kormány ezzel szemben úgy véli, hogy épp ellenkezőleg, minden egyes nappal tovább romlik az esély a békére, hiszen annál több ember hal meg és annál nagyobb a pusztítás. 

"A békekötés feltételei ma jobbak, mint holnap lesznek, s rosszabbak, mint tegnap voltak" - húzta alá. 

Szijjártó Péter ezt követően Törökországot méltatta a fekete-tengeri gabonamegállapodás tavalyi tető alá hozása miatt, leszögezve, hogy ez volt az egyetlen sikeres közvetítési kísérlet Ukrajna és Oroszország között, amely demonstrálta, hogy továbbra is van remény a békére. 

"Számítunk a török kormányra, hogy folytassa erőfeszítéseit a béke érdekében"

 - jelentette ki. 

Kitért a tömeges illegális bevándorlás jelentette biztonsági kihívásokra is, tudatva, hogy Magyarország különleges földrajzi helyzetben van, ugyanis keletről az ukrajnai háború, délről pedig a migráció negatív hatásaival egyszerre szembesül. Utóbbi kapcsán kijelentette, hogy a magyar határőrök "bűnbandákkal néznek szembe, amelyek tagjai nem riadnak vissza a lőfegyverek használatától sem". 

"Mindannyian tudjuk, hogy ha Törökország nem állítaná meg a migrációs hullámokat, akkor mi, itt Európában súlyos kihívásokkal szembesülnénk, amelyeket nem biztos, hogy sikeresen tudnánk kezelni" - mondta. 

A miniszter érintette az energiaellátás biztonságának kérdését is, s hangsúlyozta, hogy hazánk nagyban függ az energiahordozók forrásától és a szállítási útvonalaktól, ezért a megbízható tranzitországok nagy fontossággal bírnak. 

"Törökország nagyban hozzájárul Magyarország energiaellátásának biztosításához" 

- szögezte le, és szavai szerint ez nem magától értetődő, amit mutat Bulgária "ellenséges" lépése is, amely veszélyezteti egy európai uniós tagállam és egy tagjelölt ország ellátásbiztonságát. 

Aláhúzta: a kormány külpolitikájának egyik legfontosabb célja a magyar-török stratégiai együttműködés további javítása, ez a kapcsolat ugyanis már eddig is jelentős eredményekkel járt mindkét fél számára. 

Ezt a sikert bizonyítja, hogy a kapcsolatok szintjét az év végére kiemelt stratégiai partnerséggé léptetik elő - jelentette be. 

"Kapcsolatunk alapját mindig is a kölcsönös tisztelet képezte, és nem az ítélkezés, a kioktatás és egymás kritizálása" - vélekedett. 

Illetve 

az Európai Unió és Törökország közötti együttműködés megerősítését is sürgette,

 amely szerinte segíthet a közösségnek döntés hozni abban a fontos dilemmában, hogy a világ ismételt blokkosodását vagy a konnektivitást válassza. 

Magyarország egyértelműen az utóbbiban érdekelt, miután Közép-Európa mindig rajtaveszített a blokkosodáson - közölte.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában