Egység

2023.10.31. 11:38

Salvini összehozná az európai jobbközép pártokat

Az olasz belügyminiszter szerint „sokaknak van közös fotója kínai vezetőkkel, sőt Putyinnal is”.

MW

Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a kikötőkért is felelős infrastrukturális miniszter, a Liga elnöke pártjának nagygyűlésén Pontidában 2023. szeptember 17-én

Forrás: MTI/EPA/ANSA

Fotó: Michele Maraviglia

Belügyminisztersége első évéről kérdezte Matteo Salvinit az olasz Corriere della Sera című napilap – írja a Magyar Nemzet. Salvini beszélt arról a törekvéséről, hogy összehozza az európai jobbközép pártokat, és visszaszólt azoknak, akik Orbán Viktort a kínai és az orosz elnökkel való találkozói miatt támadták.

Sokaknak van közös fotója kínai vezetőkkel, sőt Putyinnal is, köztük néhány olasz politikusnak, akiket magas szintű államférfiaknak tartanak

– mondta Matteo Salvini.

„Készen állok az európai fővárosok bejárására, hogy egységes jobbközépet építsünk. December 3-án Firenzében kezdjük, amikor is a szocialistákkal szemben minden alternatív erőt összehívunk, ha és de nélkül”

– vázolta elképzelését az olasz miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter.

A teljes cikkért kattintson.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában