Ukrán válság

2023.06.28. 06:10

500 millió dollárt kap Ukrajna az Egyesült Államoktól

490. napja tart a háború a szomszédban. Hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Ukrán katonák orosz állásokat lőnek a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja régióban 2023. június 24-én

Forrás: MTI/AP

Fotó: Efrem Lukackij

Andrzej Duda Kijevben: a Wagner csoport és az orosz atomfegyverek fehéroroszországi jelenlétével megváltozott a térség biztonsági helyzete

Megváltozott a térség biztonsági helyzete annak bejelentésével, hogy Fehéroroszországba telepítik a Wagner orosz fegyveres csoportot és az orosz atomfegyvereket, és a NATO-ban konkrét, határozott döntéseknek kellene születniük erre válaszul - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök szerdán Kijevben, az ukrán és a litván államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Duda és Gitanas Nauseda litván elnök a júliusban Vilniusba tervezett NATO-csúcstalálkozót megelőző, magas szintű hágai találkozóról érkezett Kijevbe, ahol Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel találkoztak.

Andrzej Duda aláhúzta: Lengyelország és Litvánia mindent megtesz annak érdekében, hogy a vilniusi csúcson világos perspektívát adjanak Ukrajnának a NATO-tagsághoz vezető úton. Nauseda hangsúlyozta, hogy a csúcstalálkozón "meg kell nyitni Kijev előtt az utat a NATO-tagsághoz".

 Zelenszkij pedig értésre adta: Vilniusban az ukránok "hallani szeretnék, hogy a háború után Ukrajna NATO-taggá válik". Az ukrán elnök azt is hozzátette: biztonsági garanciákat szeretne országa számára az észak-atlanti szövetséghez történő csatlakozást megelőző időszakra.

A hétvégi oroszországi eseményekre utalva Duda "nagyon jelentős fejleménynek" nevezte a Wagner csoport fehéroroszországi jelenlétét. 

A NATO-nak "határozottan kell reagálnia erre, mert felmerül a kérdés: mi célból telepítették a Wagner-erőket Fehéroroszországba? Vajon ez megszállás céljából történt, vagy azért, hogy északról (konkrét) fenyegetést jelentsenek Ukrajna számára, vagy azért, hogy hosszú távon veszélyt jelentsenek államainkra, Lengyelországra nézve? " - tette fel a kérdést a lengyel államfő.

Duda és Nauseda az ukrán alkotmány napján érkezett Kijevbe, és a lengyel elnök ennek kapcsán aláhúzta: ezen az ünnepnapon "megmutatják az egész világnak, hogy Ukrajna szuverén, büszke és szabad, és az is marad, mert győzni fog az orosz agresszió ellenére".

Őrizetbe vettek egy orosz kémet 

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SBU) kémelhárítása őrizetbe vett egy orosz hírszerző ügynököt, aki június 27-én részt vett a Kramatorszk központjában lévő kávézó elleni támadásban - közölte Vaszil Maljuk, az SBU vezetője.

Az őrizetbe vett gyanúsított az orosz fegyveres erők vezérkari főigazgatóságának (GRU) ügynöke volt.

 Június 27-én az volt a feladata, hogy kiderítse, nyitva van-e az említett kávézó, és rögzítse a látogatók jelenlétét.

Volodimir Zelenszkij: Ukrajna maga akarja gyártani az összes fegyverét

Ukrajna, amelyet Oroszország 16 hónapja tart támadás alatt, a jövőben maga akarja gyártani valamennyi fegyverét és katonai felszerelését - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán Kijevben. 

"Katonáinknak így mindig lesz fegyverük"

 - mondta az államfő a parlamentben az ukrán alkotmány napja alkalmából felszólalva. 

DUDA, Andrzej; NAUSEDA, Gitanas; ZELENSZKIJ, Volodimir
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Andrzej Duda lengyel és Gitanas Nauseda litván elnökkel a kijevi államfői rezidencián, a Mariinzkij-palotában folytatott tárgyalásai után tartott sajtóértekezleten 2023. június 28-án, az Ukrajna elleni orosz háború alatt
Fotó: Szerhij Dolzsenko / Forrás: MTI/EPA

Ukrajnának elegendő fegyvergyára van ahhoz, hogy megfelelően hatékony fegyverrendszereket állítson elő a hadsereg, a flotta, a légierők és kibererők szükségleteinek ellátására - állapította meg Zelenszkij. 

Haditengerészeti célú, pilóta nélküli repülőgépek gyártását Kijev már meg is kezdte 

- jelentette be, hozzátéve: "már sikerrel használjuk őket". Az ukrán dróngyártás "a legjelentősebb lesz Európában" - ígérte.

Svájc nem ad páncélosokat Ukrajnának

A berni kormány szerdán végérvényesen elutasította a Ruag svájci hadiipari konszern megkeresését, hogy raktárkészletéből eladhasson 96 Leopard 1 típusú páncélost Németországnak, ahol az előzetes megállapodás szerint azokat üzemképessé tették volna, majd katonai támogatásként továbbküldték volna Ukrajnának. 

A kabinet Svájc hagyományos semlegességével és a hadiipari eszközökre vonatkozó törvényével indokolta döntését.

 A jogszabály tiltja, hogy hadianyagot szállítsanak olyan országoknak, amelyek fegyveres konfliktusban vesznek részt. Hasonló indokkal utasítja el Svájc harckocsiban alkalmazható lövedékek továbbadását is. 

A Ruag évekkel korábban vásárolta a páncélosokat Olaszországtól, majd elraktározta őket. Az eredeti elképzelések szerint továbbadták vagy alkatrész-utánpótlásként használták volna őket. A német hadseregnél (Bundeswehr) 20 éve kivonták a típust a szolgálatból. 

Egy másik, szintén harckocsikkal kapcsolatos megkeresés ügyében viszont a svájci kormány jóváhagyó álláspontra helyezkedett. A német Rheinmetall hadiipari konszern azzal fordult Svájchoz, hogy 

visszavásárolna 25-öt a korszerűbb, Leopard-2 típusú páncélosokból a német kormány azon ígéretével, hogy nem küldik ezeket tovább Ukrajnába, hanem a NATO-tagállamok kijevi vezetésnek nyújtott támogatása miatt megcsappant készleteket töltenék fel.

 A svájci kabinet jelezte, hogy ennek az ügyletnek nem látja akadályát, de a törvényhozásnak még jóvá kell hagynia.

Kijev: már 24 ezer ukrán katonát képeztek ki az EU-ban

Az ukrajnai háború kezdete óta már 24 ezer ukrán katonát képeztek ki az Európai Unió (EU) tagállamaiban - közölte Szerhij Najev ukrán altábornagy a védelmi tárca szerdai közleménye szerint. 

Az EU érintett tagállamaiban azt követően határoztak ukrán katonák kiképzésének megkezdéséről, hogy Oroszország tavaly februárban megtámadta Ukrajnát. 

További több ezer ukrán katonát az Egyesült Államokban, Kanadában és Norvégiában készítenek fel a harci bevetésekre, illetve a nyugati fegyverrendszerek és korszerű taktikák elsajátítására

 - emlékeztetett a közlemény.

Svájc kibővítette a szankciókkal sújtott oroszok listáját

Az Európai Unió (EU) legutóbbi, 11. szankciós csomagjához igazodva az unióhoz nem tartozó Svájc szerdán kibővítette azoknak az orosz vállalatoknak, szervezeteknek és személyeknek a listáját, akiket büntetőintézkedésekkel sújt. 

Azokat, akik most kerültek fel a listára, egyebek között az ukrán gyermekek Oroszországba, majd Fehéroroszországba deportálásának támogatása miatt büntetik - közölte a szankciókért felelős svájci hatóság. A további érintettek között vannak az orosz fegyveres erők meghatározott tagjai, az orosz állami média egyes vezető tisztségviselői, valamint a Wagner fegyveres csoport számos tagja. 

Az intézkedések kiterjednek az érintettek vagyonának befagyasztására, beutazási tilalomra és a Svájcot érintő átutazás korlátozására. 

Az EU június 23-án elfogadott szankciós csomagja 71 személyt és 33 vállalatot érint, szigorításokat tartalmaz a már létező büntetőintézkedésekkel kapcsolatban, illetve intézkedéseket vezet be a szankciók megkerülésének megakadályozására.

Üzemanyagraktárak megsemmisítését jelentette be az orosz katonai szóvivő

Precíziós csapásokkal semmisítette meg az orosz légierő az ukrán hadsereg Donyec-medencei csapatát kiszolgáló olajfinomító és üzemanyagtároló létesítményeket - jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a szerdai hadijelentést ismertetve. 

Az orosz tábornok szerint 

az ukrán fél támadásait továbbra is visszaverik az orosz erők Donyeck körzetében, valamint a donyecki régió déli részén és Zaporizzsjában. 

Az elmúlt nap folyamán az érintkezési vonal mentén elszenvedett ukrán embervesztséget mintegy 670 főre tette, akik közül 240-en Donyeck környékén estek el. 

A megsemmisített haditechnikai eszközök és katonai célpontok között nevezett meg egyebek között két harckocsit, Kramatorszkban az ukrán 56. gépesített lövészdandár parancsnokságának ideiglenes tartózkodási helyét, két vezetési- és megfigyelőpontot, valamint egy rakéta- és lőszerraktárt. 

Az orosz ellenőrzés alá került területek több városát, köztük Donyecket érte szerdán ukrán tüzérségi csapás

, és az oroszországi Belgorod megyéből is belövésekről érkezett jelentés.

Semjén Zsolt: Több mint egymillió ember menekült az orosz-ukrán háború elől Magyarországra

Több mint egymillió ember menekült az orosz-ukrán háború elől Magyarországra - közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán Máriapócson, karitatív adomány átadásán. 

Magyarország mindenkinek igyekszik segíteni, aki segítséget kér 

- mondta. 

Hozzátette, az állam önmagában nem tudná elvégezni ezt a munkát, kulcsfontosságú hozzá az egyházak segítsége. Ők osztják szét az adományokat; ők tudják a legjobban, kik a legrászorultabbak és hol van a legnagyobb szükség - közölte. 

SZENT GYÖRGY; SEMJÉN Zsolt
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédet mond a Konstantini Szent György Lovagrend humanitárius segélyszállítmányának átadásán Máriapócson 2023. június 28-án
Fotó: Vajda János / Forrás: MTI

Elmondta:

 a kormány hálás a különböző karitatív szervezeteknek. 

Kiemelten megköszönte a Konstantini Szent György Rend és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat adományát, amelyet a Máltai Szeretetszolgálat autóival juttatnak el Kárpátaljára. 

Bourbon Károly azt mondta, nagy örömöt jelent számára, hogy Máriapócson lehet, hiszen a helyből "sugárzik a hit". 

Hozzátette:

 igyekeznek segíteni a konfliktus áldozatait, céljuk, hogy a leginkább rászorulókhoz jusson el. 

Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke elmondta, az adomány harmincmillió forint értékű, egy részét Ukrajnába szállítják a belső menekültek ellátására, másik részét a Magyarországra menekült emberek támogatására fordítják. 

Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye magyar ajkú hívekért felelős helynöke a közmédiának úgy fogalmazott, nagy segítséget jelentenek a segélyszállítmányok, és jó érzés, hogy a magyar állam, a nép, az egyházak, az emberek és a különböző társadalmi szervezetek összefogtak és segítettek a rászorultaknak.

Zelenszkij kötelezővé tenné az angol nyelv használatát az ukrán hivatalokban

A helyi közigazgatás vezetőinek, a tisztviselőknek, a rendőröknek és az ügyészeknek is kötelező lesz az angol nyelv használata - írja a Világgazdaság.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök 

törvénytervezetet terjesztett a parlament elé, amelyben hivatalosan is a nemzetközi kommunikáció nyelveként definiálja az angol nyelv státuszát az országban. 

Az egyik cikkely szerint a helyi államigazgatási szervek vezetői és helyetteseik, a szerződéses állományban lévő katonatisztek, az ügyészek, az adó- és vámtisztviselők, a közép- és felső vezetők, valamint más bűnüldöző szervek és polgári védelmi szolgálatok vezető beosztású munkatársai számára kötelező lesz az angolnyelv-tudás. Zelenszkij sürgősnek minősítette a törvényjavaslatot – írja a TASZSZ orosz hírügynökség.

Ugyanakkor a tervezetben előírják, hogy mozgósítás vagy hadiállapot kihirdetése esetén az angolnyelv-tudás követelménye nem vonatkozik a katonai és rendőri tisztviselőkre.

A teljes cikket ITT olvashatja el.

Az ellentámadás „fő eseménye” még hátravan 

Az ellentámadás "fő eseménye" még mindig hátravan, Ukrajna legfőbb tartalékait még nem használták fel az ellentámadás során – mondta Oleksii Reznikov ukrán védelmi miniszter.

Robbanások Zaporizzsja területén 

Vlagyimir Rogov, a megszállt Zaporizzsjai terület Oroszország által kinevezett vezetője arról számolt be, hogy Polohij városában robbanások hallatszódtak. A Telegramon azt írta, hogy 

három robbanást hallottak a vasútállomás közelében. 

Kijelentette, hogy jelenleg nincs információja károkról vagy áldozatokról.

Cseh külügy: Oroszország már régen nem civilizált ország

Oroszország bűnt, erőszakot, gyűlöletet, valamint brutalitást terjeszt, és már régen nem civilizált ország - közölte a cseh külügyminisztérium szerdán a Twitter közösségi hálózaton megjelent nyilatkozatában az orosz hadseregnek a Kramatorszk elleni előző napi rakétatámadására reagálva. 

A cseh nyilatkozat felszólítja Moszkvát, hogy hagyjon fel az ártatlan emberek gyilkolásával. 

"Felszólítjuk Oroszországot, hogy hagyja abba az ártatlanok gyilkolását" - olvasható a külügyminisztériumi állásfoglalásban.  

A tárca arra emlékeztet, hogy a Kramatorszk elleni keddi "brutális" rakétatámadás nyolc civil személy, köztük három gyermek életébe került, és több tucatnyian megsebesültek.

Beismerték az oroszok – az ukránok átkeltek a Dnyeperen

A Rybar katonai blog szerint az ukrán egységek „komoly” támadásra készülhetnek - írja a Mandiner.

A Rybar katonai blog számolt be arról Telegram-oldalán, hogy folytatódnak a harcok az Antonovszkij híd térségében, az ukrán egységek a Dnyeper folyó bal partján, a Dacha melletti átkelő maradványai alatt vertek sáncot. A beszámolójukat azzal folytatták, hogy kedden

az orosz légierő repülőgépei megpróbáltak csapást mérni a folyó bal partján lévő ukrán rejtekhelyekre, de nem jártak sikerrel. 

A bejegyzésből az is kiderült, hogy a ВСУ S-300-as föld-levegő rakétarendszereket telepített Szadovojéba és Pravdinóba, hogy levadásszák az orosz harci gépeket. Ez megnehezítette a frontvonalbeli repülés számára a célpontok megcélzását ezen a területen.

Arra is kitértek, hogy a dnyipropetrovszki területről megkezdődött az ukránok 93. brigádjának vészhelyzeti átcsoportosítása az Antonov hídhoz és a Kahovka vízerőműhöz. Mint ismert, a 93. brigád a Bahmut melletti harcok után átszervezésen esett át. Antonivkánál már pontonátkelőket és ukrán mérnökcsapatokat is észleltek. A blog szerkesztői szerint ez arra utal, hogy „az ukrán csapatok megkísérelnek egy komolyabb átkelést is a folyón”.

A cikket ITT olvashatja el.

Az oroszok folytatták Harkov ágyúzását 

Oleh Synyehubov, Harkov kormányzója arról számolt be, hogy ma reggel folytatódott a régió orosz ágyúzása. A Telegramon ezt írta:

Az ellenség továbbra is lövi Harkovot, sajnos áldozatok is vannak.

Ma reggel az orosz megszállók föld-levegő rakétákkal lőttek egy falut a Kupjanszki járásban. Egy 70 éves asszony, aki a saját udvarán tartózkodott a bombázáskor, súlyosan megsérült. Az orvosok most az életéért küzdenek.

Litvánia Nasams rakétákat küld Ukrajnának 

Litvánia elnöke, Gitanas Nauseda megerősítette, hogy országa két Nasams hordozórakétát szállít Ukrajnának.

Ukrajna éjjel hat orosz Shahed drónt semmisített meg 

Két drónt lelőttek a Cserkaszi terület felett, de további kettő egy üres raktárépületet talált el a térségben - közölték. Az állításokat nem ellenőrizték függetlenül.

Oroszország éjszaka Herszont támadta 

A Suspilne, az ukrán állami műsorszolgáltató jelentése szerint az éjszaka folyamán három ember megsérült orosz lövésekben Herszon térségében.

Súlyosan megrongált ház előtt egy járókelő Herszonban 2023. június 15-én, miután orosz rakétatámadás érte a dél-ukrajnai várost
Fotó: Jevhen Maloletka / Forrás: MTI/AP

A herszoni községet 12 alkalommal érte találat, 49 lövedéket lőttek ki. A község három lakója megsebesült.

Megrovást kapott a kijevi polgármester

Ukrajna kormánya megrovásban részesítette Vitalij Klicskót, Kijev polgármesterét, mivel a város tisztségviselőit bírálták a bombaóvóhelyek állapotával kapcsolatban, miután egy orosz légitámadás során három, utcára zárt ember meghalt. A kormány közölte, hogy jóváhagyta két kijevi körzet vezetőjének és két megbízott kerületi vezetőjének felmentését is – írja a Reuters. Az nem derült ki azonnal, hogy a korábbi bokszbajnok Klicsko számíthat-e újabb retorziókra.

Amerikai szankciók

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma kedden új szankciókat jelentett be négy olyan cég ellen, amelyek szerinte tiltott aranykereskedelemmel foglalkoznak a Wagner Mercenary csoport finanszírozásának elősegítése érdekében. A pénzügyminisztérium terrorizmusért és pénzügyi hírszerzésért felelős helyettes államtitkára, Brian Nelson elmondta, hogy a cégek az Egyesült Arab Emírségekben, a Közép-afrikai Köztársaságban és Oroszországban találhatók, a zsoldoscsoport saját fenntartására használt tranzakciókkal. "A Wagner-csoport brutális műveleteit részben a természeti erőforrások kiaknázásával finanszírozza olyan országokban, mint a Közép-afrikai Köztársaság és Mali" - mondta Nelson.

Többen meghaltak a kramatorszki rakétatámadásban

Többen meghaltak és több mint ötvenen megsebesültek kedden a kelet-ukrajnai Kramatorszkban, ahol orosz rakétatámadás ért egy éttermet - közölte a helyi mentőszolgálat.

A halálos áldozatok között három gyermek is volt

a mentőszolgálat Telegramon közzétett tájékoztatása szerint.

Kramatorszk mellett egy falut is rakétatámadás ért, ott öt ember sebesült meg.
Az Ukrajna középső részén fekvő Kremencsukban, ahol egy éve egy bevásárlóközpontot ért támadás, kedden egy háztömb kapott rakétatalálatot. A robbanásnak ezúttal nem voltak halálos áldozatai.

Oroszország tagadja, hogy polgári célpontokat támadna az Ukrajna ellen 2022 februárjában indított "különleges katonai műveletben".

A Wagner-csoportot teljes egészében Oroszország finanszírozta

A Wagner-zsoldoscsoportot teljes egészében az orosz állam finanszírozta, amely 2022 májusa és 2023 májusa között 86 milliárd rubelt (1 milliárd dollárt) költött rá – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök. Ráadásul Prigozsin, aki a csoport szombati lázadását vezette, majdnem ugyanennyit keresett ugyanebben az időszakban az élelmiszer- és vendéglátó üzletágából – mondta Putyin a biztonsági szolgálatok vezetőivel tartott megbeszélésen.

Megkezdődik a Wagner-erők leszerelése

Az oroszországi Wagner-erők várhatóan megkezdik a leszerelési folyamatot, miután Moszkva bejelentette, hogy a csoport fegyvereket, járműveket és felszereléseket ad át. A Jevgenyij Prigozsin zsoldosvezér és Vlagyimir Putyin orosz elnök között megkötött megállapodás értelmében a haderő egyes elemeit feloszlatják, beépítik az orosz hadseregbe, vagy Prigozsinnal együtt fehéroroszországi száműzetésbe indulnak.

Stoltenberg: a háború elmélyítette a megosztottságot Oroszországban

A hétvégi oroszországi események annak a jele, hogy a háború elmélyítette a megosztottságot Oroszországban – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.
Annak ellenére, hogy elemzők szerint a lázadás meggyengítette Vlagyimir Putyint, Stoltenberg szerint Ukrajna szövetségesei nem becsülhetik alá Oroszországot.

A NATO kész védekezni minden fenyegetés ellen

"Túl korai még végleges ítéletet hozni arról, hogy Prigozsin Fehéroroszországba költözött, és valószínűleg haderejének egy része is Fehéroroszországban lesz" - mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hét NATO-tagország vezetőivel folytatott megbeszélést követően.

"Egyértelmű üzenetet küldtünk Moszkvának és Minszknek, hogy a NATO azért van, hogy megvédjen minden szövetségest, a NATO területének minden centiméterét" - mondta Stoltenberg.

A lengyel elnök kemény választ sürget a NATO-tól

Andrzej Duda lengyel elnök "nagyon-nagyon kemény" választ sürget a NATO-tól a Wagner-csapatok fehéroroszországi telepítését követően. "Ez nagyon komoly és nagyon aggasztó, és nagyon erős döntéseket kell hoznunk" - mondta.

Aggodalmát Gitanas Nauseda litván elnök is megerősítette, és azt mondta újságíróknak:

Ha a Wagner bevetné sorozatgyilkosait Fehéroroszországban, minden szomszédos ország még nagyobb veszélybe kerülne.

Magyarország segít

Magyarország területére 2023. június 27-én az ukrán-magyar határszakaszon 6319 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 4814 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett. A beléptetettek közül a rendőrség 109 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.

Hat robbanást jelentettek Melitopolból

Vlagyimir Rogov, a Zaporizzsja megyei megszálló adminisztráció munkatársa szerint "robbanások sorozata" történt az oroszok által megszállt Melitopol városában. Helyi idő szerint hajnali 1 óra körül Rogov azt írta a Telegram üzenetküldő alkalmazásban, hogy hat robbanás történt, és azt mondta, hogy további részletek következnek.

Az utóbbi hónapokban gyakoribbá váltak az orosz megszállt város elleni támadások, amelyek valószínűleg Ukrajna ellentámadásának részét képezik, és jelenleg a déli és keleti frontvonal mentén zajlanak. Az ukrán hadsereg az ellentámadás részeként június 26-án 1,5 kilométeres előrenyomulásról számolt be Melitopol felé, megszilárdítva ezzel az újonnan elfoglalt pozíciókat.

Melitopol 2022 márciusa óta van orosz ellenőrzés alatt.

Az ukrán elnök elítélte a rakétacsapásokat

Volodimir Zelenszkij éjszakai videójában elítélte a Kramatorszk elleni rakétacsapásokat, amelyekben legalább négy ember meghalt. Az ukrán elnök elmondta, hogy a halálos merényleteket S-300-as rakétákkal hajtották végre.

"Ma az orosz terroristák is brutálisan ágyúzták Kramatorszkot... Sajnos vannak halottak és sebesültek. A segítségnyújtás folyamatban van. A romokat eltakarítják" - mondta.

Négy halottja van a pizzériát ért rakétacsapásnak

Legkevesebb négy ember meghalt, amikor orosz csapás ért egy sűrűn beépített területet Kramatorszkban, elpusztítva egy pizzériát és megrongálva a közeli épületeket. Az egyik halott egy tinédzser. Az éjszaka beállta közben a mentőknek sikerült kirángatniuk egy sérült nőt a romok közül. Nem tudni, hogy vannak-e még emberek a lerombolt épületben. 42 sérültek láttak el az orvosok.

Kiderült, mi lesz az amerikai csomagban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök éjszakai videójában elmondta, mit tartamaz majd a legújabba, 500 millió dollár értékű amerikai katonai segélycsomag. Ma új védelmi csomagunk van az Egyesült Államokból harcosaink számára.

"Páncélozott járműveket kapunk és lőszerek a Patriots, a Stingers és a HIMARS-rendszerek számára, valamint további tüzérségi lövedékeket. Köszönöm Biden elnök úrnak, a Kongresszusnak és minden amerikainak!" - mondta Zelenszkij.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában