B. Zsolt szexbotránya

2023.02.13. 13:09

Kirúgták munkahelyéről a budapesti tanárt, aki azzal dicsekedett, hogy “kavar” egy 15 éves fiúval

A közérdekű bejelentéseiről ismertté vált Tényi István feljelentést tett a pedagógiai asszisztens ellen.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Serhiy Bondar

A mai nappal Bite Zsoltot kirúgták a Krúdyból, Nagy Erzsébet, a PDSZ képviselője pedig azzal védekezik, hogy ők csak munkaügyi vitákban segítették a tanárt, erről az ügyről nem tudtak - írta meg a pestisracok.hu. 

Szexuális visszaélés bűntett gyanúja miatt feljelentést tett a Krúdy Gyula Angol–Magyar Két Tanítási nyelvű Általános Iskola tanára ellen Tényi István, miután a pestisracok.hu legfrissebb cikkéből kiderült: 

”a közel negyvenéves LMBTQ-aktivista pedagógus egy tizenöt éves fiúval „kavar”.

Bite Zsolt szerint ez teljesen rendben van, mivel szerinte ez nem pedofília, hanem efebofília. Elmondása szerint a kettő közötti különbség az, hogy mivel az úgynevezett beleegyezési korhatár hazánkban tizennégy év, így az ő „szerelme” már nem számít gyereknek. Bite a videóbejegyzésében amelyet időközben már törölt – egyébként azt is kijelenti: 

aki megpróbálja bármelyik hatóságnál feljelenteni, az nem fog sikerülni, ugyanis őt olyan neves szervezetek védik, mint a Táraság a Szabadságjogokért (TASZ), a Helsinki Bizottság vagy éppen a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).

Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője az esetre reagálva azt írta a közösségi oldalán: „Ameddig akár csak egyetlen pedofil is keresi a jogi kiskapukat, vagy ha a hárommillió-hatszázezer magyar népszavazáson kinyilvánított akaratával szemben meg akarják semmisíteni a törvényünket, addig dolgunk van. Küzdeni fogunk a gyermekeink védelméért.”

A politikus bejegyzésében rámutatott, úgy történt ez a példátlan eset, hogy „a brüsszeli birodalmi központ” eljárás alá vonta hazánkat annak pedofilellenes törvénycsomagja miatt. Hozzátette:

A gyermekvédelmi törvényt megtámadták és megsértették, a harc folytatódik tehát.

A Pesti Srácok teljes cikkét és a tanár videóját IDE KATTINTVA tekintheti meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában