Olasz választások

2022.09.14. 16:30

Meloni nem keresi az Európai Unió kegyét

Meloni újra üzent a brüsszeli támadásokra és a nemzetközi közösség bizalmatlanságaira. A Washington Post újságírójának kérdéseire válaszolva elmondta, nincs szüksége arra, hogy az Európai Unió kegyeit keresse, nem szörnyszülött, ahogyan egyesek lefestik, sem veszélyforrás az unió számára – írja a Magyar Nemzet.

Giorgia Meloni, az ellenzéki jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párt vezetője

Forrás: MTI/EPA/ANSA

Fotó: Alessandro Di Meo

Amennyiben az olaszok az előrehozott választásokon az Olasz Testvérek mellett döntenek, ő vehetné át Mario Draghitól az ország vezetését. A párt elnöke azt is pontosítani kívánta, hogy a végső döntés a köztársasági elnököt illeti. Leszögezte: 

érthetetlen számára, miért jelent veszélyforrást egy ország állampolgárai által demokratikusan megválasztott koalíció és kormányfő a nemzetközi közösségre. 

Hangsúlyozta: az olaszoknak jogukban áll szabadon választani és hazájuk jövőjéről dönteni. Hozzáfűzte, hogy nem tartja teljesen normálisnak, hogy az olaszok nem választhatnak szabadon, ahogyan minden más országban teszik.

A párt fejlődésével kapcsolatban elmondta: 2013-tól, az alapítástól kezdődően egészen 2019-ig három-négy százalékos volt pártja népszerűsége, majd ezt követően folyamatosan emelkedett. Szerinte népszerűségének titka, hogy sohasem kereste a kiskapukat a kormányra kerüléshez, hanem mindig hűen követte az általa kitűzött célokat. Csak a választópolgárok felhatalmazásával, biztos lábakon állva szeretnék megvalósítani céljaikat.

Az olaszok megértették, hogy megbízható, szavahihető párt vagyunk,  jól felkészült politikusokkal

– zárta Meloni nyilatkozatát a Magyar Nemzet cikke szerint.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában