Magyar Honvédség

2022.01.20. 22:37

Benkő Tibor: ütemesen halad a honvédelmi és haderőfejlesztési program

Ütemterv szerint halad a honvédelmi és haderőfejlesztési program, a haditechnikai eszközök nagy része 2023-ban és 2024-ben érkezik meg a Magyar Honvédséghez – mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Benkő Tibor emlékeztetett, a 2017-ben, eredetileg Zrínyi 2026 néven elindított programban eddig csapatszállító és kiképző repülőgépek, szárazföldi eszközök, például Leopard és Gidrán típusú páncélozott járművek vásárlása, illetve kézifegyverek és páncéltörő eszközök beszerzése valósult meg.

Nagyon sok technikai eszközre már van szerződés, többek között a Leopard 2 A7-es harckocsira és új páncélozott eszközökre, emellett a magyar hadiipar fejlődésének adhat lökést a Lynx típusú gyalogsági harcjárműcsalád hazai gyártása és fejlesztése is – mondta a miniszter.

A honvédség ebben az évben például a technikai eszközök szállítására alkalmas rámpás gépek és önjáró lövegek szállítását várja, 

a haditechnikai eszközök nagy részének érkezése 2023-ban és 2024-ben várható.

A tárcavezető a honvédség tavaly elvégzett munkáját eredményesnek minősítve arról beszélt, a koronavírus-járvány rengeteg feladatot adott a katonáknak, folytatták a 2015-ben elkezdett határvédelmi feladatokat, és bár a pandémia miatt sok nemzetközi gyakorlaton nem tudott részt venni vagy megtartani a honvédség, a betervezett feladatok jelentős részét elvégezték.

A hazafias honvédelmi nevelésről szólva Benkő Tibor kifejtette, minden évben egyre több katona jelenik meg, illetve marad meg a honvédség kötelékében, az önkéntes tartalékos katonai szolgálatot vállalók létszáma tíz év alatt meghaladta a 11 ezret. A honvédségnek 2028-ra legalább 30 ezer aktív katonára és 20 ezer önkéntes tartalékos katonára van szüksége – erősítette meg.

Közölte, jól halad a fiatalok toborzása is: a honvédség januárban kötötte meg a századik középiskolai együttműködési szerződését, a program eredményességét pedig jól jelzi, hogy

a 2026-ra célként kitűzött 5 ezer kadét toborzásában már most több mint 4600-nál tartanak.
Borítókép: Benkő Tibor honvédelmi miniszter Szolnokon 2022. január 10-én / MTI / Mészáros János

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában