Iszlamista terror

2021.12.20. 11:14

Az öt évvel ezelőtti terrortámadásra emlékeztek a németek

Ki kell javítani a 2016 decemberében egy berlini karácsonyi vásáron történt terrortámadás ügyében elkövetett hibákat, mert csak így lehet újra megteremteni az állam intézményei iránti bizalmat – jelentette ki Frank-Walter Steinmeier német államfő vasárnap este az iszlamista merénylet ötödik évfordulóján tartott emlékünnepségen. Varga Judit igazságügyi miniszter közösségi oldalán emlékezett meg a terrortámadásról.

Az igazságügyi miniszter megemlékezésében kitért arra a helyzetre is, ami a terrortámadást lehetővé tette: az illegális bevándorlási helyzetre.

A német főváros nyugati részének központjában álló Vilmos császár emléktemplom körüli Breitscheid téren berendezett karácsonyi vásáron 2016. december 19-én elkövetett brutális támadás Németország békére, szabadságra és demokráciára épülő berendezkedése, az életmódunk ellen irányult – emelte ki a német szövetségi elnök a téren álló világhírű templomban az áldozatok és sebesültek tiszteletére tartott megemlékezésen.

Frank-Walter Steinmeier azt mondta, nem szabad hagyni, hogy ezt a közös szabad életet elvegyék tőlünk.

– Ahogyan az állam kötelessége, hogy határozottan megvédje a nyitott és szabad társadalmat, úgy tekintsük kötelességünknek, hogy összefogjunk, még akkor is, ha egy gyilkos tett fájdalma és dühe elborít bennünket – mondta Frank-Walter Steinmeier az áldozatok hozzátartozói előtt.

Hangsúlyozta, hogy a német történelem legsúlyosabb iszlamista terrortámadása törést, mély szakadékot okozott, azért is, mert megrendítette az állam iránti bizalmat.  A merénylet napján az állam nem tudta betartani a védelemről, biztonságról és szabadságról szóló ígéretét. Ezért az állam adósa az áldozatoknak, a sebesülteknek, a hozzátartozóknak, és köteles kiküszöbölni azokat a hibákat, mulasztásokat és problémákat, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy nem sikerült megelőzni ezt a támadást.

A merénylet óta eltelt öt évben kiderült, hogy történtek hibák, és az államnak ki kell javítania ezeket a hibákat, és folytatnia kell a nyomozást, ha a bűncselekménnyel kapcsolatban új eredmények születnek, mert csak így lehet újrateremteni az emberek bizalmát az államukban – mondta a szövetségi elnök.

A templom körüli karácsonyi vásáron az utóbbi évtizedek legsúlyosabb németországi terrorcselekménye történt 2016. december 19-én. Az elkövető egy elutasított tunéziai menedékkérő, Anis Amri volt. A magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet nevében gyilkoló szélsőséges iszlamista egy elrabolt kamionnal belehajtott a vásárban szórakozó tömegbe. Csaknem száz embert megsebesített, tizenkét embert halálra gázolt. Megölte az elrabolt kamion sofőrjét is. A merényletet követően elmenekült az országból, és néhány nappal később az olaszországi Milánó egyik elővárosában lelőtték rendőrökkel folytatott tűzharcban.

Borítókép: Anis Amri német körözési hirdetménye / Bundeskriminalamt / DPA / AFP 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában