béranyaság

2021.08.17. 22:00

Ismét újszülöttekkel kereskedő bűnszervezetet lepleztek le Kijevben

Újszülött gyermekekkel kereskedő bűnszervezetet leplezett le az ukrán rendőrség Kijevben – adta hírül kedden Ihor Klimenko országos rendőrfőnök a Facebookon.

Klimenko szavai szerint mintegy 70 ezer dollárért árulták az újszülötteket az egyik kijevi szakklinikán külföldieknek. A szervező a klinika vezetője volt, akinek külföldiek hajtották fel a klienseket.

Az illegális ügyleteket úgy valósították meg, hogy külföldi férfiak fiktív házasságot kötöttek ukrán nőkkel, majd béranyát fogadtak. A megszületett gyermekről az ukrán nők rendre lemondtak, az „apák” pedig magukkal vitték az újszülötteket külföldre, egy kelet-ázsiai országba. A rendőrfőnök nem közölte, hogy melyik országba vitték ki a gyermekeket.

A nyomozók Klimenko szavai szerint két évre visszamenőleg dokumentálták az eseteket. A hatóságok megakadályozták három újszülött kivitelét az országból, és átadták őket a gyermekvédelmi szolgálatnak.

„Legalább 13 gyermeket viszont már eladtak és kivittek Ukrajnából”

– tette hozzá a rendőrfőnök.

„Meggyőződésem, hogy nem ez az utolsó ilyen bűnszervezet, mert az ukrán jogszabályok túlságosan megengedőek ebben a kérdésben. Nagyon vékony ugyanis a határ a béranyaság és a gyermekkereskedelem között ”

– mutatott rá Klimenko. Hangsúlyozta, hogy a törvényhozóknak kell lépniük ennek visszaszorítása érdekében.

„A kérdés szigorúbb jogi szabályozása nélkül nem tudjuk teljesen megakadályozni, hogy ukrán gyerekeket külföldre adjanak el” – fogalmazott Klimenko.

Ukrajnában meglehetősen gyakran fordul elő hasonló eset.

Az UNIAN hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a hatóságok április végén lepleztek le, szintén az ukrán fővárosban, egy szervezetet, amely úgyszintén újszülötteket adott el külföldieknek, ugyanezzel a módszerrel, azaz fiktív házasságkötéssel és béranya felfogadásával.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában