Járvány

2021.04.03. 22:06

Köszönetet mondott a vírus elleni védekezésben résztvevőknek az Országos Kórházi Főigazgatóság

A koronavírus-járvány harmadik hulláma olyan terhelést jelent az egészségügyben, amilyennel az ott dolgozók korábban nem találkoztak; az Országos Kórházi Főigazgatóság a szakmai szervezetekkel közösen mondott köszönetet a vírus elleni védekezésben résztvevőknek – mondta a szervezet főigazgató-helyettese az M1-en szombaton este.

Takács Péter hangsúlyozta, hogy az egészségügyben dolgozók fizikai és lelki terhelése is sokkal nagyobb, mint bármikor az első két hullám idején. Változott ugyanakkor az egészségügy megbecsültsége,

az elmúlt egy év ráirányította a figyelmet az egészségügyi dolgozók munkájára, arra, hogy a legnagyobb bajban is számítani lehet rájuk – emelte ki.

Hozzátette, gondolni kell azokra is, akik nem egészségügyi, hanem az egészségügyben dolgozóként segítik a munkát, így például a műszaki személyzet vagy a takarítók.

A közös videóüzenet kapcsán a főigazgató-helyettes fontosnak nevezte az együttműködést a szakmai kamarákkal és szakmai érdekképviseleti szervezetekkel.

A kisfilmnek egyebek mellett az is az üzenete, hogy ha kisebb részletkérdésekben vannak is viták, amikor összefogásra van szükség, akkor egységesen tudnak cselekedni – jelezte. Mint mondta, ezt kérik mindenkitől, aki támogatni szeretné a munkájukat.

Takács Péter kitért arra is, hogy a korlátozások eredményeként kicsit enyhült a terhelés a legsúlyosabb állapotú betegeket kezelő kórházakban.

A főigazgató-helyettes azt kérte, hogy ez a húsvét most legyen más, mert ha az ünnep alatt látványosan lazul a fegyelem, akkor sokszorozódhat a vírus jelenléte, ami újabb kiugrást okozhat. A szabályok betartása segíti az egészségügyi dolgozók munkáját – hívta fel a figyelmet.

Hangsúlyozta azt is, hogy az oltás jelentheti a végső győzelmet a járvány felett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában