bűncselekmény

2021.02.04. 09:02

Zöldséggel és gyümölccsel kereskedő bűnszervezetet számoltak fel

A Szegedi Nagybani Piacon az áfa megfizetése nélkül zöldséget és gyümölcsöt értékesítő bűnszervezetet számoltak fel a pénzügyőrök – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön.

Barnáné Horváth Melinda közölte, egy budapesti cég ügyvezetője Görögországból nagy tételben szerzett be zöldséget és gyümölcsöt, majd a Szegedi Nagybani Piacon úgy hozta forgalomba, mintha azokat magyar cégektől vásárolta volna. Ezzel a módszerrel kerülte el, hogy az értékesítés után áfát kelljen fizetnie. Így tudta alacsony áron, de számára mégis haszonnal eladni az árut. A fiktív számlákat jutalék ellenében egy olyan bűnszervezettől szerezte be, ahol a láncolatban szereplő cégeket folyamatosan cserélték.

A kereskedő és a fiktív számlákat kiállító cégek könyvelésének összehangolásában, valamint a fizetendő áfa minimalizálásában könyvelő segédkezett. A pénzügyi nyomozók őt is őrizetbe vették – tudatta az őrnagy.

Az elkövetők a több mint egymilliárd forint értékű zöldség és gyümölcs után 251 millió forint áfát csaltak el. A költségvetést ért kár megtérülésére a nyomozók 80 millió forint értékben ingatlanokat zároltak, valamint lefoglalták az akció napján a piaci árusnál lévő több mint 16 millió forint készpénzt.

A dél-alföldi pénzügyi nyomozók négy embert gyanúsítottként hallgattak ki, további négyet üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Az akcióval a NAV a bűnszervezet működését megszakította, az elkövetők akár húsz év szabadságvesztésre is számíthatnak – áll a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában