Ország-világ

2021.02.22. 13:46

Csökkent a szegénységben élők száma Magyarországon

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon az elmúlt időszakban határozottan csökkent a szegénységben élők száma – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpán.

Fülöp Attila egy helyi nevelőszülőnél tett családlátogatás alkalmával elmondta: míg 2010-ben, a második Orbán-kormány hivatalba lépésekor az Európai Unió statisztikai hivatalának adatsorai szerint a mélyszegénységben élők aránya 23,4 százalék, azaz az egyik legrosszabb volt az unióban, addig ez az adat mára 8,7 százalékra csökkent, amivel az első tízbe került az ország.

Látszik, hogy van javulás, ez pedig részben a munkahelyteremtésnek köszönthető – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette, a munkahelyek révén fejlődnek a közösségek, fejlődni tud az emberek létbiztonsága és jövedelmi helyzete, ezzel erősödik a szociális biztonság is.

Fülöp Attila emlékeztetett, az elmúlt napokban a közismerten baloldali kötődésű GKI Gazdaságkutató Intézet a Policy Agenda adataira alapozva olyan elemzést tett közzé, amelyben azt próbálják bizonyítani, hogy Magyarországon az elmúlt tíz évben nőtt a szegénység.

A budapesti elemzői irodával szemben a valóság többek között itt van Tarpán, és ezt bizonyítják az Eurostat egész Európában elfogadott, valódi adatai is, vagyis csökkent a szegénységben élők száma – nyomatékosította az államtitkár. Szavai szerint a GKI hangsúlyozottan becslésen alapuló létminimum-számítási adatait „el kell felejteni”, mivel hangulatkeltésen kívül másra nem jó egy olyan adat publikálása, amit egyébként a KSH – szakmaiatlansága miatt – évek óta nem publikál.

Szécsi Szabolcs, Tarpa Fidesz-KDNP-s polgármestere elmondta, az államtitkárt vendégül látó család családfője hat évnyi közfoglalkoztatás után tudott vállalkozóként elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon. A férfi a katás vállalkozás után kft.-t indított, ma már hét alkalmazottnak munkát adva az építőiparban tevékenykedik – tette hozzá.

Ez a lehetőség mindenki előtt ott áll, a jogszabályi és törvényi háttér biztosítva van ehhez – mondta Szécsi Szabolcs. A magyar-ukrán határ mellett fekvő község polgármestere megjegyezte, Tarpán az elmúlt években 100-200 ember dolgozott közfoglalkoztatottként, 2020-ra körülbelül 20-25 százalékuk tudott elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon vagy tudott valamilyen vállalkozást elindítani.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában