Járvány

2020.06.17. 08:40

Minden eddiginél fontosabb a tagországok közötti együttműködés

A béke és biztonság előmozdításáért több európai szolidaritásra, nagyobb ellenálló képességre és egy erősebb EU-ra van szükség – hangzott el az Európai Unió védelmi minisztereinek június 16-ai, keddi videókonferenciáján, melyen hazánkat Benkő Tibor honvédelmi miniszter képviselte.

A COVID-19 járvány miatt megváltozott munkarendre tekintettel videókonferencia keretében egyeztettek az Európai Unió védelmi miniszterei − olvasható a Honvédelmi Minisztérium honlapján. A megbeszélés margóján az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) előtt álló feladatokat tekintették át a tárcavezetők a közelmúltban megválasztott új főigazgató, Jiri Šedivý jelenlétében. Benkő Tibor hozzászólásának elején köszöntötte a közelmúltban kinevezett cseh főigazgatót, aki az első Közép-Kelet európaiként tölti be ezt a fontos pozíciót.

A honvédelmi miniszter a továbbiakban kitért arra, hogy

a kormányközi ügynökség az elmúlt 16 évben aktív és fontos része lett az európai védelemnek.

Egyetértett az EDA jelenlegi feladatrendszere relevanciájával, különös tekintettel az Európai Globális Stratégia védelmi kezdeményezéseire. Ennek mentén a miniszter hangsúlyozta annak fontosságát, hogy megőrizzük a koherenciát a védelmi intézkedések és a képességfejlesztési eszközök között, illetve szoros együttműködést sürgetett a különböző szereplők között is. Utóbbi kapcsán kiemelt példaként az Európai Bizottság új főigazgatóságával, illetve a NATO-val való szoros együttműködés fontosságát emelte ki. A teljes tagországi körben tett hozzászólások szintén támogatást nyújtanak az ügynökség jelenlegi feladatrendszerének végrehajtásához, különös tekintettel a fent említett védelmi kezdeményezések végrehajtására, a katonai képességfejlesztésre, illetve a szélesebb EU politikákkal való összhang megteremtésére.

A tárgyaláson napirendre került az EU Közös Biztonság- és Védelempolitikájának előmozdítása is, melynek kapcsán a miniszter hangsúlyozta, hogy

fontos előrelépések történtek a védelmi intézkedések következetes végrehajtásában.

Benkő Tibor szólt arról is, hogy az uniós védelmi kezdeményezések kapcsán szükség van egy világos politikai iránymutatásra. Ezért Magyarország támogatja a stratégiai iránytű kidolgozására irányuló munkát és első lépésként egy fenyegetettség elemzés elkészítését, amelybe fontos a tagállamok bevonása – tette hozzá.

Az Unió műveleti tevékenységeivel kapcsolatosan a miniszter arról beszélt, hogy Magyarország továbbra is elkötelezett támogatója az Unió katonai szerepvállalásának. A COVID-19 járvány következtében ideiglenesen evakuált erők visszatelepítésével kapcsolatban kiemelte, hogy az EU által is megfogalmazott megfelelő kondíciók teljesülését követően a Magyar Honvédség készen áll a kivont erők visszatelepítésére. A miniszterek egyetértettek abban, hogy

kiemelten fontos az Unió katonai műveleteinek és misszióinak megfelelő szintű támogatása, amelyek jelentősen hozzájárulnak például az afrikai válságrégiók stabilizációjához és az onnan eredő biztonsági kihívások – többek között az illegális migráció – kezeléséhez is.

A tanácskozáson fontos hangsúlyt kaptak az Állandó Strukturált Együttműködés (PESCO) napirenden lévő kérdései is. Benkő Tibor hozzászólásában kiemelte, hogy hazánk a PESCO alapító tagjaként a kezdetektől elkötelezett annak sikeres végrehajtása mellett. Magyarország érdeke ugyanakkor, hogy mielőbb olyan kompromisszumos megoldás szülessen a harmadik államok PESCO-projektekben való részvételével kapcsolatban, amely figyelembe veszi a transzatlanti vonatkozásokat is – tette hozzá a miniszter.

Az EU perifériájának biztonságának erősítése érdekében kiemelten fontos a partnerországok védelmi-és biztonsági kapacitásépítése is. A többek között ezt a célt is szolgáló pénzügyi eszköz az Európai Békekeret (EPF) kapcsán a miniszter arról beszélt, hogy annak létrehozását Magyarország alapvetően támogatja, megítélésünk szerint egy ilyen eszköz jelentősen hozzájárulhat az EU globális szerepének erősítéséhez és partnerei hatékony támogatásához is, azonban főleg annak költségvetési kérdéseiben további egyeztetésre van szükség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában