tehermentesítés

2020.06.13. 07:34

A testvéreket segíti az illetéktörvény módosítása

A testvéreket tehermentesítené a Fidesz két alelnöke, Novák Katalin és Kósa Lajos az illetéktörvény általuk kezdeményezett módosításával. A testvérek közötti öröklés és ajándékozás után fizetendő 18 százalékos illeték eltörlését indokolva arról beszéltek, „az államnak nincs keresnivalója a családi vagyonokban”.

Budapest, 2020. június 3. Novák Katalin család-és ifjúságügyért felelõs államtitkár felszólal az illetékekrõl szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról szóló vitában az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. június 3-án. MTI/Balogh Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Kósa Lajos felidézte, hogy 2010 augusztusában bevezették az egyenesági rokonok közötti örökösödési és ajándékozási illetékmentességet, 2013-ban lehetővé tették, hogy illetékmentes legyen az öröklés és ajándékozás a házastárs szüleitől is, majd ezt kiterjesztették a házastársakra is. „Most a testvéreket szeretnénk tehermentesíteni” – tette hozzá a Mandiner online kiadásában megjelent páros interjúban.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint az, hogy

családon belül hogyan kívánnak gazdálkodni a már adózott jövedelemmel, az abból létrejött vagyonnal, olyan kérdés, amibe az állam nem szeretne beleszólni.

Arra a felvetésre, hogy az ellenzék szerint a javaslat csak a tehetősebb családoknak segít, azt válaszolta: a baloldal szerint a javaslat remek alkalom arra, hogy vitát folytassanak a kormány családpolitikájáról az Országgyűlésben, és ebben a „Jobbik folyamatosan védte a Demokratikus Koalíció becsületét”.

Közölte,

a korábban kormányon lévő ellenzék „hosszú bűnlajstrommal rendelkezik a magyar családoknak való károkozás terén”.

Novák Katalin a többi között felidézte, hogy a baloldali kormányok megszüntették a családi adókedvezményt, az otthonteremtési támogatást és a 13. havi nyugdíjat, hagyták elszállni a rezsiárakat és a családi pótlékot tervezték megadóztatni.

Kósa Lajos a kritikákkal kapcsolatban azt emelte ki, a javaslat másik „támadási pontja”, hogy csak a gazdag családoknak kedvez. „A Párbeszéd be is nyújtott egy módosító indítványt, hogy töröljük el az egészet” – fogalmazott.

Megjegyezte, hogy éppen a gazdagoknak nem jelent sokat az illetékmentesség, mert nekik van pénzük, ki tudják fizetni a 18 százalékot, „vagy jó pénzért tudnak ügyvédet fogadni, hogy kicselezzék a törvényt”.

„Annak az átlagembernek viszont, aki szülei vagy jelen esetben testvére 70 négyzetméteres társasházi lakását örökölné vagy kapná ajándékba, nincs több milliója készpénzben az illetékre” – mondta Kósa Lajos.

Arról, hogy a DK azt kérte, legyen 25 millió forint az értékhatár felső plafonja, Kósa Lajos úgy vélekedett: a DK „bizonyára nem tudja”, hol tartanak ma a lakásárak, „vagy rosszindulatból keverik a kártyát”.

Hangsúlyozta,

a családtámogatás „ma a legkevésbé sem hitelekre”, hanem adókedvezményekre és vissza nem térítendő támogatásokra épül.

„A most benyújtott módosítással egyébként azt is szeretnénk kifejezni, hogy a testvéri kapcsolatok – beleértve a féltestvéreket és az örökbefogadott testvéreket is – ugyanolyan fontosak, mint a szülő-gyermek kapcsolatok” – hangoztatta Kósa Lajos.

Novák Katalin erről azt jegyezte meg, hogy a baloldal ismét próbálja megkeseríteni az örömét azoknak, akik támogatást kapnak. „Ugyanezt teszik a 13. havi nyugdíj, a nyugdíjprémium vagy korábban az Erzsébet-utalványok kapcsán is” – mondta.

Hozzátette:

rengeteg pozitív visszajelzést kaptak a törvényjavaslat benyújtását követően, „az emberek örülnek neki, és ez a lényeg”.

Kósa Lajos jelezte: gondolkodtak azon is, hogy lehetővé teszik az unokahúgok és unokaöcsök illetékmentes öröklését, de elfogadták a Pénzügyminisztérium érvelését, miszerint egyelőre tegyék meg a mostani módosítást. „Ha pedig a költségvetés további lehetőségekre ad esélyt, akkor nézzük meg, mit lehet még tenni” – zárta szavait Kósa Lajos.

Borítókép: Novák Katalin család-és ifjúságügyért felelős államtitkár felszólal az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról szóló vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. június 3-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában