ördög ügyvédje

2020.01.15. 16:03

Megérkezett a baloldal újabb videóhamisítási botránya

A győri Fidesz már a múlt szombati sajtótájékoztatóján előre megmondta, hogy a baloldal egy hamis videóval választási csalás gyanúját akarja a Fideszre fogni. A most közölt videó a baloldalhoz erősen kötődő ördög ügyvédje blogon jelent meg. Az egész történet nagyban hasonlít a 2013-as bajai videós ügyre. 

Újabb anyaggal jelentkezett a balliberálisokhoz erősen kötődő Ördög ügyvédje nevezetű blog a győri választással kapcsolatban – írja az Origo.

A helyi Fidesz már múlt szombaton jelezte, hogy emberek fenyegetésével és megtévesztésével választási csalást készített elő a január 26-ai időközi választásra a Pollreisz Balázs polgármesterjelöltet támogató DK, Jobbik, LMP, Momentum és MSZP.

Fekete Dávid, aki a város alpolgármestere is, akkor azt mondta:

tavaly novemberben az ellenzéki pártok által megbízott személyek szegény és hátrányos helyzetű embereket kerestek meg azzal, hogy egy videóban azt mondják, őket régebben arra kényszerítették, vegyenek részt a választásokon és szavazzanak arra, akire egyébként nem is szerettek volna.

Ez a 2013-as bajai akcióhoz hasonló videó – tette hozzá.

A bajai videóban is azzal vádolták a Fideszt, hogy választási csalást követett el, de hamar kiderült, hogy hamisak a felvételek. Amögött is Gyurcsány Ferenc és a szocialisták álltak – írja az Origo.

Ez volt a bajai videóügy

A 2013-as bajai videóügy lényege, hogy a Hvg.hu egy felvétellel állt elő, amelyet „Itt a bizonyíték a csalásra: pénzért és tűzifáért szavaztak Baján” címmel tettek közzé, a cikk bevezetőjében egyebek között azt állították, „egyértelmű bizonyíték került elő arról, hogy szavazatvásárlás történt a bajai időközi választáson”. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke sajtótájékoztatón kürtölte világgá a felvételre hivatkozva, hogy a Fidesz választási csalást követett el.

Az MSZP nem sokáig örülhetett, október 21-én a rendőrség közölte, hogy a szóban forgó felvétel hamis, és azonosították az oktatófilm szereplőit és helyszíneit is.

A rendőrség kihallgatta Kőrös Gusztáv solti cigány kisebbségi képviselőt, aki egyébként a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció tagja volt a botrány kirobbanásáig. A férfi azt mondta, a film megrendelője Király György volt, aki a szocialisták sporttagozatának alelnöke. Királyt szintén kihallgatta a rendőrség, de tagadta, hogy ő rendelte a felvételt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában