EP-választás

2019.05.03. 18:43

MSZP: oszlopkatasztert kell létrehozni!

Hivatalos oszlopkataszter létrehozását követeli az MSZP, hogy a pártok egyértelműen tudják, választási plakátjaikat hova és milyen feltételekkel helyezhetik ki.

Őrsi Gergely, az ellenzéki párt budapesti alelnöke pénteken Budapesten, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) és a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) közös székháza előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, egy normálisan működő demokráciában érvényesülnie kell az esélyegyenlőségnek a választási kampányban is, biztosítani kell, hogy minden párt ugyanolyan feltételekkel kampányolhasson.

Hozzátette: egy négy hónapos jogi procedúra után kedden kiderült, díjfizetési kötelezettség nélkül helyezhetik ki a pártok választási plakátjaikat a villanyoszlopokra. A helyzet azonban továbbra sem egyértelmű, mert különböző tulajdonban állnak a villanyoszlopok – közölte.

Őrsi Gergely azt mondta, követelik, hogy a nemzetközi tulajdonú energetikai cégek – amelyeket az elmúlt időszakban megkerestek – egyértelműen mondják meg, engedélyezik-e, hogy politikai pártok kampányt folytassanak a berendezéseiken, és ne hivatkozzanak magáncégek és önkormányzatok között kötött bonyolult felülethasználati szerződésekre.

Elfogadhatatlannak nevezte, hogy évente módosítják a választási törvényt, hozzátéve: a villanyoszlopokkal kapcsolatos szabályok is tavaly szeptemberben kerültek a jogszabályba.

Az alelnök elmondta, a jogi helyzet bizonytalansága ellenére elkezdik a plakátolást, majd gyorskötőzővel ki is helyezte az NVI épülete előtti villanypóznára az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-) választási plakátját. Hozzátette: nem tudják, hogy a most kihelyezett plakát miatt kell-e majd büntetést fizetniük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában