Oroszlánfejű és kosorrú, de cseppet sem félelmetes

Eszter és cuki kis kedvencei
Eszter és cuki kis kedvencei - © Fotók: Magánarchívum
Miskolc – A törpenyúl mesterségesen tenyésztett faj, kifejezetten kisállattartók számára hozták létre.

A törpenyúl a kilencvenes évek óta ismert Magyarországon, de az elmúlt tíz évben vált különösen népszerűvé. A miskolci Kolozsvári Eszter édesapjától örökölte a nyúltenyésztés iránti szeretetét, amivel munka mellett is szívesen foglalkozik görömbölyi otthonában, egyelőre csak hobbiként.

A törpenyulak tartása nem bonyolult, de néhány szabályt érdemes betartani” Kolozsvári Eszter

– Apukám korábban tartott házi nyulat, majd mintegy tizenöt évvel ezelőtt az öcsémmel kaptunk kettőt húsvétra, és innen indult a történet. Eleinte csak házi nyulaim voltak, aztán törpenyúlra váltottam. Ma már önállóan foglalkozom az állatokkal, de a családomtól még mindig sok segítséget, támogatást kapok – mesélte Eszter.

Tarka és sziámi nyúl

– Kétféle törpenyulam van, az egyik az oroszlánfejű, álló fülű. A nevét onnan kapta, hogy hosszabb a szőre és a feje körül olyan, mintha sörénye lenne. A másik faj pedig a kosorrú törpenyúl. Ennek csapottabb az arcformája és lóg a füle, de a kettő kombinációja is létezik – folytatta a tenyésztő. – Jelenleg 18 felnőtt nyulat tartok és 11 picit. A nagyok nem eladók, de a kicsik iránt hatalmas az érdeklődés. A másfél-kétkilós állatok sokféle színváltozata ismert az egyszínűtől kezdve a tarkáig, fehér, fekete, barna, vagy szürke alapon. Sőt, némelyik a sziámi macskára emlékeztető szőrzettel rendelkezik. A törpenyúl körülbelül féléves korára válik ivaréretté és átlagosan hat-nyolc évig él, de nekem tizenkét éves volt a legidősebb – osztotta meg velünk.

A hűvöset jobban szeretik

Elárulta: a törpenyulak tartása nem bonyolult, de néhány szabályt érdemes betartani.

file70u8i5arynl7gpwpaof_650

– Fontos tudni, hogy jobban kedvelik a hűvösebb időt, mint a meleget. Nagyon ­könnyen hőgutát kapnak, úgyhogy olyan helyet kell nekik választani, ami szélvédett és nem túl meleg. Az enyémek egy fedett melléképületben laknak faketrecben, ahová más állat nem tud bemenni. Lakásba általában műanyag aljú ketrecet célszerű nekik venni, ami minimum egy méter hosszú és 50 centi széles legyen. Tegyünk bele házat, ahová elbújhatnak a tapsifülesek és önitatót, mert abban mindig tiszta a víz és nem tudják felborítani. A nyulak megtanulják a szobatisztaságot, úgyhogy érdemes nekik valamelyik sarokba almot tenni, ahol a dolgukat végezhetik – összegezte Kolozsvári Eszter.

Zöldséget, gyümölcsöt ne!

Megtudtuk, az etetésük amennyire egyszerű, annyira oda kell rá figyelni.

file70u8i5n8nw919pg8gd8a_650

– A törpenyúl akkor kerülhet a legnagyobb veszélybe, hogyha nem megfelelően etetik, vagy nagyon meggyöntölik a gyerekek, mert a hasuk rendkívül érzékeny. Alapvető táplálékuk a széna, illetve a fonnyasztott fűfélék. Fontos az emésztésükhöz a sok rost, a vitaminozott táp és a víz. Gyümölcsöt azonban nem célszerű adni nekik, mert sok benne a cukor és a zöldség is könnyen okozhat hasmenést. A füvet a kertből is be lehet gyűjteni, ha nem jár arra sok kutya vagy macska, mert tőlük könnyen elkapják a betegségeket. Az oltás nem kötelező, de félévente érdemes beadatni, mert két halálos betegség is fenyegeti őket. A myxomatózist a szúnyog terjeszti és hatására hólyagok keletkeznek a bőrön, amelyeket ha kivakarnak, könnyen elfertőződik. A tüdővérzés pedig nyúlról nyúlra terjedő betegség – tájékoztatott a szakember.

Jól jön nekik a manikűr

Nyúlfodrászt talán nehéz találni, de mint mondta, a szőrzet ápolását házilag is könnyű megoldani.

file70u8i56q5u89kgyj7i2_650

– Évente kétszer, tavasszal és ősszel vedlenek a törpenyulak, ilyenkor érdemes néhány naponta megfésülni és időnként megnyírni őket. A hosszabb szőrű fajtáknak célszerű oldó pasztát adni, hogy a belükbe kerülő szőr ne okozzon elzáródást. A körmüket évente kétszer-háromszor szintén le kell vágni, különösen, ha lakásban tartják, de szülői felügyelettel a negyedik-ötödik osztályos gyerekek már önállóan tudják gondozni a törpenyulakat. A megfelelően szocializált nyuszik szeretik a simogatást, az emelgetést viszont nem, mivel alapvetően zsákmányállatok, és olyankor veszélyben érzik magukat. Féléves korukig vegyesen tarthatók. Később – ivartalanítva – a külön neműeket vagy a testvéreket tarthatjuk együtt, mert az azonos neműek verekednek. A nyúl nagyon szapora állat, de amíg a házi nyúl tíz, a törpenyúl négy-hat utódot hoz a világra és nagyjából harminc nap a vemhesség ideje – foglalta össze érdeklődésünkre a törpenyulak tapasztalt tenyésztője.

Detzky Anna