Örömzene szólt a kultúrházban

A Tokaji Pengetős Duó
A Tokaji Pengetős Duó
Mezőkövesd – Pálházai, megyaszói és tokaji előadók is továbbjutottak a Vass Lajos Népzenei Verseny döntőjébe.

Mezőkövesden rendezték a XI. Vass Lajos Népzenei Verseny I. Országos Középdöntőjét, amelyen 21 egyéni előadó vagy csoport vett részt, akik közös örömzenéléssel, énekléssel is tanúsították, hogy a népzene örök.
Nagyon oda kell figyelni, a teremtől is függ az összhang. Hornyák Renáta

A színvonalas produkciókat arany, illetve kiemelt arany oklevéllel ismerték el, utóbbiból 12-t osztott ki a zsűri, ezek a produkciók tovább is jutottak a Kárpát-medencei döntőbe, amelyet november 5-én rendeznek majd meg Budapesten. Megyénkből kiemelt arany minősítést kapott a pálházai „Huták Virágai” Népdalkör, a szintén pálházai Tóth László, a Megyaszói Népdalkör és Citerazenekar, illetve a tokaji Hangraforgó Együttes.

Maximálisan felkészülni

A megyaszóiak gömöri népdalokkal készültek, egy jól begyakorolt csokrot hoztak a középdöntőre.

– Már kétszer részt vettünk ezen a versenyen, s szerepeltünk a pesti döntőben is. Igyekszünk maximálisan felkészülni, a községnek és a megyének is nagy dicsőség, ha eljutunk oda – mondta Takács Józsefné, a 13 tagból álló, húszesztendős együttes vezetője. A megyaszóiak ezen a hétvégén Deszken is szerepelnek majd, a meghívásos találkozón szeretnék elnyerni az Aranypáva Nagydíjat. Ezenkívül is várhatóak még fellépéseik idén, bár még foghíjas a naptáruk.

Tokajból több formáció is szerepelt Mezőkövesden, közülük a Hangraforgók jutottak tovább. Egyik tagjuk, Lánczi Szabolcs elárulta, mint minden alkalommal, a mostani fellépés elején is izgult egy kicsit. Megtetszett neki a citera, ezért kezdett el zenélni. Sok népzenét tanulnak, ezek közül ő a gyorsabb ritmusúakat szereti, a modern zenék közül a rockot kedveli.

Ha a zsűri nem is juttatta őket tovább, a tokaji fiatalok, Porubszki Tamás, valamint a Pengetős Duó azért közönségsikert arattak. Porubszki Tamás elmesélte, hat évvel ezelőtt az egyik barátjával kezdett el citerázni, s ő még ezenkívül szintetizátorozik is. Bár nem gyakorol annyit, mint kellene, így is megy neki, versenyeken is szerepel, egy évben 20–25 fellépésen is részt vesz nemcsak a megyében, de a fővárosban is.

– A Vass Lajos Népzenei Versenyen néhány évvel ezelőtt már voltam, akkor még egy csoport tagjaként, s akkor jól szerepeltünk a Kárpát-medencei döntőn is – mondta a Tamás, aki jól érezte magát a kövesdi versenyen, s szeretne a citerázásban minél jobb eredményeket elérni.

Sok minden tetszik benne

Hornyák Renáta és Varga Andrea a Tokaji Pengetős Duó tagjaiként szintén arany okleveles lett. Renáta hat éve, Andrea valamivel később kezdett el citerázni.

– Éva néni segítségével elindultunk az elődöntőn, s továbbjutottunk, innen is szerettünk volna. Nekem a közös éneklés, a húrpendítések, a különböző díszítések tetszenek a citerában. Nagyon oda kell figyelni, a teremtől is függ az összhang, valamikor nem halljuk egymást, így nézni kell a másik kezét. Az éneklést könnyű összehangolni, a lényeg, hogy ne legyen hamis – árulta el Renáta, hogy mire is kell odafigyelniük. Andrea a barátnőit követve kezdett el citerázni, a helyi művészeti iskolába jár. Mint mondta, mindenféle zenét szeret, a népzene nagyon tetszik neki.

Tóth Balázs








hirdetés