Örökbefogadás, sétáltatás, simogatás Miskolcon

Akt.:
Örökbefogadás, sétáltatás, simogatás Miskolcon
Miskolc – Tizenhatodik alkalommal tartottak nyílt napot a Miskolci Állategészségügyi Telepen.

Szombaton kora délutánig várták azokat, akik szeretnének megismerkedni a telepen élő állatokkal, szívesen sétáltatnak kutyát. A hűvös, ködös időben – két séta között – a telepen forró tea mellett melegedhetnek át a kedves látogatók.

Azzal a lehetőséggel is éltek néhányan, hogy ha egy-egy kutyus megtetszett és gondoskodni kívántak róla, akkor örökbe fogadhatták. Minden a telepen élő kutyáról elmondható: aranyos, kedves, okos és csak úgy adják oda új gazdájának, ha egészséges, megtörtént az orvosi vizsgálata, veszettség elleni oltással és microchippel van ellátva.

Mint megtudtuk, októberben 54 kutya és 19 macska került új gazdához a telepről. Ez az eredmény nem jött volna létre a látogatók és a támogatók segítsége nélkül. Az őszi idő beálltával szívesen fogadnak adományként használt takarót, szőnyeget, meleg ruhaneműt az ólak kibéleléséhez, főként kölyök állataik számára.

ÉM-SZB

sinter-telep-kutya-setaltatas06-st








hirdetés