AM

2019.05.09. 21:44

Magyarország az agrárium területén is helybe viszi a segítséget

A fejlődő országok számára az egyik leghatékonyabb támogatás a mezőgazdaság helyi fejlesztése.

Magyarország az agrárium területén is helybe viszi a segítséget a fejlődő országokban – közölte az Agrárminisztérium (AM) csütörtökön.

A tájékoztatás szerint Nagy István agrárminiszter az Afrikai Diplomata Napok keretében Magyarországon tartózkodó szubszaharai afrikai országok diplomatáival folytatott budapesti egyeztetésén kijelentette,

Magyarország migrációs politikájának alappillére a kiváltó okok kezelése, a „helybe visszük a segítséget” elv érvényesítése.

A miniszter a találkozón hangsúlyozta, a fejlődő országok számára az egyik leghatékonyabb támogatás a mezőgazdaság helyi fejlesztése. Az agrártárca ennek megfelelően egy afrikai mintafarm-hálózatot dolgoz ki, illetve Ugandában egy agrárképzési projektet indított – tette hozzá.

Az Agrárminisztérium és a Külgazdasági és Külügyminisztérium által kidolgozott mintafarm-hálózat segítségével a magyar technológiák, mezőgazdasági és környezetügyi fejlesztések helyben, az egyes afrikai országokban lesznek elérhetőek és bemutathatóak, támogatva ezzel a magyar vállalkozások exporttörekvéseit is

- írják a közleményben.

A sikerrel futó ugandai projekthez a helyi, kampalai agráregyetem is csatlakozott. A projekt május 7-én indult második, kiterjesztett fázisában diákokat és helyi oktatókat is továbbképeznek.

A miniszter kiemelte, a nehéz helyzetben lévő országokat az Agrárminisztérium szakmai tudásátadáson keresztül tudja a leginkább támogatni. Így elősegíti az adott ország mezőgazdasági termelésének hatékonyságát, az élelmiszerhiány csökkentését, valamint a népesség helyben tartását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában