Őrizetben a sátoraljaújhelyi rablók

Őrizetben a sátoraljaújhelyi rablók
Őrizetben a sátoraljaújhelyi rablók - © Fotó: police.hu
Sátoraljaújhely – Ketten támadtak egy férfire Sátoraljaújhelyen, a rendőrök egy hét leforgása alatt elfogták a rablókat.

Rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság ismeretlen tettesek ellen. A nyomozás adatai szerint Sátoraljaújhelyen, a Széchenyi téren 2014. június 16-án 15 óra 10 perckor két útonálló hátulról megragadott egy férfit, aki a bántalmazás következtében földre esett. A támadók egy kapualjban erőszakkal elvették tőle a pénztárcáját és a táskáját is. A rablók a támadás után elmenekültek a helyszínről.

A nyomozás eredményeként a rendőrök azonosították, majd 2014. június 23-án elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható sátoraljaújhelyi 34 éves K. Józsefet és a 34 éves T. Istvánt.

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság bűnügyi őrizetbe vette a gyanúsítottakat, egyben előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk ügyészi indítványozásra.

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság-