Óriási mágneses “buborékok” lehetnek a Naprendszer peremén

Akt.:
Óriási mágneses “buborékok” lehetnek a Naprendszer peremén
Washington  (MTI) – Óriási mágneses “buborékok” lehetnek a Naprendszer peremén – állítják a Voyager-űrszondák mérési adatai alapján amerikai kutatók, akik tanulmányukat az Astrophysical Journal legújabb számában tették közzé.

Az 1977-ben indított Voyager-1 jelenleg 17,7 milliárd kilométerre van a Földtől, míg “ikertestvére”, a Voyager-2 14,5 milliárd kilométerre. Olyan területen haladnak, ahol a Tejútrendszer más részéből érkező töltött részecskék már hatással vannak a Nap mágneses terére- olvasható a Science Daily (http://www.sciencedaily.com), valamint a Space.com (http://www.space.com) portálon.
    Központi csillagunk befolyási “övezete” a helioszféra, a Naprendszer azon tartománya, amelyet a Napból kiáramló nagysebességű gázáram, a napszél tölt ki. Ezért a tulajdonságait elsősorban a kiáramló ionizált és mágnesezett plazma határozza meg. Külső határa a heliopauza, ez választja el a napszelet a csillagközi széltől, a csillagközi gáz atomjaitól, részecskéitől. A csillagközi gáz semleges összetevői a heliopauzán áthatolva bejutnak a helioszférába, míg a töltött részek eltérülnek előtte. A heliopauza a Naptól mintegy 100-150 csillagászati egységre (CsE) húzódik. (1 CsE a Nap és a Föld közepes távolsága, körülbelül 150 millió kilométer).  Ahogy a napszél lassul, iránya is változik, ennek eredményeként a Nap körül egy üstököscsóvához hasonlító szerkezet alakul ki. Az a zóna, ahol az áramlás szubszonikus lesz, azaz sebessége a helyi hangsebesség alá csökken, az úgynevezett terminációs lökés. A heliopauza és a terminációs lökés közti rész a mágneses hüvely (heliosheath).
    Évtizedeken keresztül a kutatók úgy vélték, hogy a Nap mágneses terének peremvidéke “simaszélű” ívben görbül, s viszonylag egységes szerkezetű. Az űrszondák viszont a töltött részecskefolyamban hirtelen bekövetkező változásokat észleltek.
    “Ami a legmegdöbbentőbb volt, a hirtelen fellépő különbségek a Voyager-1 és a Voyager-2 észlelései között, és meg kellett magyarázni, hogy ez miként lehetséges” – hangsúlyozta James Drake, a Marylandi Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője, aki szerint a legjobb magyarázat a komputeres modell szerint, hogy az űrszondák a mágneses buborékok “háborgó” tengerén navigálnak. Ezek a buborékok részecskecsapdaként viselkednek, a Voyagerek műszerei pedig a töltött részecskék megnövekedett mennyiségét jelzik, amikor az űrszondák e képződményekben haladnak, és a mért értékek csökkennek, amikor elhagyják a buborékokat.

Naprendszer – megdőltek az eddigi vélekedések

    A buborékok a mágneses mezőnek a Nap forgása miatt bekövetkező átrendeződése miatt képződnek. Átmérőjük eléri a 160 millió kilométert. Ezekből az óriásképződményekből rengeteg van.
    “Az egész szinte hemzseg a buborékoktól, olyan, mint a +pezsgőfürdő” – fogalmazott James Drake, hozzátéve, hogyha a Voyagereknek lennének utasai, az űrhajósok semmit sem látnának ezekből a buborékokból, mivel a gáz a térségben túl diffúz.
    Mindeddig a csillagászok úgy vélték, hogy a sima “mágneses hüvely” meglehetősen szilárd pajzsként működik a Naprendszer körül, távol tartva a gyors részecskéket, az úgynevezett galaktikus kozmikus sugarak jelentős részét, ehelyett kiderült, hogy porózus szerkezetről van szó.
    A tudósok most arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a buborékok egyfajta membránként működnek, beengedve a részecskék egy részét a Naprendszer belső részébe – az viszont nem teljesen világos, hogy ezek a membránok hogyan működnek, és mit eresztenek át.

Jóval öregebb lehet a Naprendszer, mint korábban gondolták 








hirdet�s