Útinapló

2019.05.17. 18:00

Útinaplót írtak a diákok az erdélyi kirándulásról

Két sajóvámosi diák számolt be utazásukról, idézünk az élményeikből.

Erdélyi kiránduláson vettek részt a Határtalanul! program keretében a Sajóvámosi Arany János Általános Iskola diákjai. Huszonketten utaztak március végén. Ketten, Juhász Tamara és Melczer Viktória hetedikes tanulók megírták élményeiket, és elküldték az írást lapunknak. A teljes beszámoló ugyan nem fér el, de idézünk belőle:

Koltótól Nagyváradig

„A sajóbábonyi gyerekekkel együtt indultunk a tanulmányi kirándulásra. Első nap Nagykárolyban jártunk, ahol Petőfi Sándor szobrát koszorúztuk meg.”

Megnézték a nevezetességeket, a szállásuk Koltón volt.

„A második napon utunk először a koltói temetőbe vezetett, gróf Teleki Sándor sírjánál helyeztünk el emlékszalagot. A koltói kastély parkjában Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szobránál helyeztük el koszorúnkat, s itt közösen elszavaltuk a Szeptember végén című elégiát is.

Ezután Nagybányára utaztak. A történelmi belvárosban csoportokba rendeződve keresték meg a nevezetességeket. Az este táncházzal zárult, ahol moldvai táncok alaplépéseit tanulhatták meg.

„A harmadik napot Székelyhídon kezdtük. Meglátogattuk a Gyermek Jézus Otthon lakóit, átadtuk az adományokat, játszottunk az ottani gyermekekkel. Ezután Nagyszalontára mentünk, Arany Jánossal kapcsolatos helyeket tekintettünk meg. Így jutottunk el a Csonka toronyhoz, az Arany-házhoz, Arany Juliska sírjához. Az utolsó nap Nagyvárad nevezetességeit kerestük fel.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!