Orbán Viktor Szerencsen – „Három dologban hiszünk: munka, család, haza”

Akt.:
Orbán Viktor Szerencsen járt
Orbán Viktor Szerencsen járt - © Fotó: Kozma István
Szerencs – Hétfőn kora délután Szerencsre látogatott Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, ahol Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere fogadta.

orban_szerencs_ja

– Az elkövetkező időszakban nehéz döntéseket kell meghoznunk – mondta Orbán Viktor a szerencsi Rákóczi vár udvarán az összegyűlt helyieknek, miután találkozott a térség polgármestereivel. – Ezeknek a döntéseknek a meghozatalához olyan emberekre van szükség a Parlamentben, akik nem ijednek meg a saját árnyékuktól, akik rendes, becsületes emberek, akik tenni kívánnak a hazájukért. Egész Európa ostrom alatt áll, és ez nem fog változni a jövőben sem. Bár innen ez kevésbé látszik, de Európa komoly bajban van. Ma kevés ország van, amely képes komolyan megvédeni magát, mellettünk még a lengyelek, a csehek és a szlovákok mondhatják el magukról, hogy a kormányuk a nemzeti érdekeket tartják szem előtt. Az országot akkor tudjuk megvédeni, ha a magyaroknak olyan egységes, a polgári, keresztény értékeket képviselő kormánya van, mint a miénk. Azt nem szabad elfelejtenie senkinek, közel három hét múlva az ország állampolgárai nem pártokról szavaz, hanem az ország jövőjéről.

orban_viktor_szerencs_24

A munka ereje

Orbán Viktor elmondta, a Fidesz és a KDNP csak most indította el igazán a kampányát.

– A Békemenetben részt vett százezrek hitet tettek amellett, nyugalmat és rendet szeretnének az országban i mondta Orbán Viktor. – Meggyőződésem, hogy ma Magyarországon a polgári, keresztény értékrend alapján élők vannak többségben. Mi három dologban hiszünk: munka, család, haza. Hiszünk a munka teremtő erejében, értékében. Amikor 2010-ben átvettük a kormányzást, Magyarországon 500 ezer ember élt jövedelempótló támogatásból. Mára ez a szám eltűnt köszönhetően az új munkahelyek létrejöttének és a közmunkaprogramnak. Kijelenthetjük, hazánkban ma ha valaki akar, tud is dolgozni.

orban_viktor_szerencs_05

Koncz Ferenc lapunknak elmondta, Orbán Viktorral látogatást tettek az egykori cukorgyár területén, és a miniszterelnök ígéretet tett arra, a kormány a legmesszebbmenőkig támogatni fogja a szerencsiek abbéli szándékát, hogy a cukorgyártás újra meghonosodjon a városban. Emellett Orbán Viktor azt s megígérte, a kormány előre fogja venni az útfejlesztések sorában a 37-es főutat, így a jövőben megvalósulhat az út négysávosítása legalább Szerencsig.

ÉM-BG

orban_viktor_szerencs_650

orban_viktor_szerencs_27


Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi szintetikusgumi-gyárát.
Tiszaújváros - Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi szintetikusgumi-gyárát. „Magyarország fejlődik, ezt még a vak is látja. És Magyarország azért fejlődik, mert biztonságos” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Tiszaújvárosban, amikor ünnepélyesen fel...

A Mol Nyrt. tiszaújvárosi szintetikusgumi-gyára az avatás napján, 2018. március 19-én.
Tiszaújváros - Átadták a Mol csoporthoz tartozó tiszaújvárosi Mol Petrokémia Zrt., korábbi nevén Tiszai Vegyi Kombinát szintetikus gumigyárát hétfőn, az avatáson ott volt Orbán Viktor miniszterelnök is. Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója avatóbeszédében azt mondta: japán csúcs...

Orbán Viktor miniszterelnök, Szató Kuni, Japán új budapesti nagykövete, Kavaszaki Koicsi, a japán JSR Corporation ügyvezető igazgatója, Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója és Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere (j-b) a Mol Nyrt. tiszaújvárosi szintetikusgumi-gyárának avatásán 2018. március 19-én.
Tiszaújváros - Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel Tiszaújvárosban a szintetikusgumi-gyárat hétfőn délelőtt. Átadták Tiszaújvárosban a Mol-csoport és a japán JSR Corporation szintetikus gumit gyártó üzemét. A gyár évente 60 ezer tonna műgumit állít elő elsősorban az autóipar számára. ...

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Mol Nyrt. tiszaújvárosi szintetikusgumi-gyárának avatásán 2018. március 19-én.
Tiszaújváros - Magyarország fejlődik, ezt még a vak is látja - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Tiszaújvárosban, a Mol-csoport és a japán JSR Corporation szintetikus gumit gyártó üzemének ünnepélyes avatásán, hozzátéve, hogy Magyarország azért fejlődik, mert biztonságos. A kormán...