Orbán szerint mihamarabb véget kell vetni a mostani vergődésnek

Nem lehetséges gazdasági fordulat az ország jelenlegi vezetőivel, mert kifulladtak, elfáradtak és fásulttá váltak – mondta Orbán Viktor szerdán egy budapesti konferencián. A Fidesz elnöke szerint minél hamarabb véget kell vetni a jelenlegi “vergődésnek”, mert még mindig jobb most három hónapot az új választásokra és politikai változásra fordítani, mint folytatni a mostani, csak lefelé vezető gazdaságpolitikát.

Orbán Viktor szerint szemben a jelenlegi kormánnyal, az általa vezetett politikai erőben van tetterő energia, ötlet, javaslat és van már kormányzati tapasztalatuk is. A Fidesz elnöke a Csúcstalálkozók az MGYOSZ-ban (Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége) szerdai rendezvényén azt mondta: a kialakult gazdasági válságban drasztikus adócsökkentésre, ezzel párhuzamosan adóegyszerűsítésre van szükség, a bürokrácia és a korrupció csökkentésére, valamint kisebb parlamentre, olcsóbb államapparátusra, a hazai és uniós támogatások jobb felhasználására és a közpénzekkel való világos elszámolásra.

Orbán szerint ezek a lépések kedvező folyamot indítanak el, aminek köszönhetően a kormányzó politikai elit és a vállalkozások olyan megállapodást tudnak kötni, amely arról szól, hogy 10 év alatt 1 millió új munkahelyet hoznak létre itthon. Orbán szerint erre a kormányzati ciklusokon átnyúló megállapodásra azért van szükség, mert minden gazdasági baj mélyén az áll, hogy Magyarországon foglalkoztatási válság van.

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy vissza kell vonni a jövő évi költségvetés tervezetét, az ugyanis szerinte alkalmatlan arra, hogy az európai és világszintű pénzügyi válságra és az abból keletkező magyar reálválságra választ adjon.








hirdet�s