Orbán: "nem elég a pajzs, kard is kell hozzá"

“Nem elég a pajzs, kard is kell hozzá” – ezekkel a szavakkal kommentálta Orbán Viktor szombaton Lisszabonban, hogy a NATO elfogadta a közös rakétarendszer felállításáról szóló terveket.

A magyar miniszterelnök ugyanis fontosnak nevezte, hogy a rakétarendszer felállítása nem teszi szükségtelenné a nukleáris rekéták hadrendben tartását, mert “a védelem mellett az elrettentés is fontos”.

A NATO tagállamok még pénteken este állapodtak meg egy közös európai rakétavédelmi rendszer felállításáról, ahol emellett elfogadták a katonai szövetség következő tíz éves stratégiáját is. Emellett szombaton a tagállamok tárgyalnak az afganisztáni műveletek jövőjéről és sor kerül egy EU-Egyesült Államok és egy NATO-Oroszország csúcstalálkozóra is.

Orbán Viktor magyar újságíróknak szombaton délben úgy fogalmazott: péntek esti felszólalásában biztosította a NATO-t, hogy Magyarország támogatja és elfogadja az új stratégiát, valamint továbbra is kitart az afganisztáni részvétel mellett.

Orbán hozzátette: a rakétavédelmi rendszer kapcsán Oroszország szerepéről éles vita alakult ki a tagállamo vezetői között a pénteken éjszakába nyúló közös vacsorán. A végeredmény végül az lett, hogy a NATO rakétevédelmi rendszer és az orosz rakétevédelmi rendszer között lehetővé kell tenni egyfajta információcserét és együttműködést, de a NATO rendszer felépítésében, működtetésében és üzemeltetésében Oroszország nem vesz részt. A magyar kormányfő ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy az új stratégia szerint Oroszország már nem szembenálló fél, hanem a NATO partnere.

A péntek esti felszólalásában a miniszterelnök arra is kitért, hogy az EU és a NATO közötti “zökkenőkkel tarkított” együttműködésnem az unió soros elnökeként Magyarország megpróbál majd javítani. Emellett Orbán kiemelte a balkáni helyzetet, amely szerinte a NATO részéről egy “befejezetlen munka.”
A kormányfő hangsúlyozta: nagyon fontos az összes balkáni ország felvétele a NATO-ba, mert ez gyorsíthatja az országok csatlakozását az Európai Unióhoz is.

Az afganisztáni NATO-részvétel kapcsán Orbán kiemelte, hogy egyetlen résztvevő ország se lépjen ki a műveletekből, hanem maradjon egységes a részvétel.
– Független Hírügynökség –