Orbán: A kormány egy butikos államot támogat

Orbán Viktor szerint Magyarországnak egy új állammodellre van szüksége. De úgy látszik – tette hozzá -, hogy ennek megalkotását nem vállalja a kormány. Mint mondta, a mostani kabinet egy “butikos államot” támogat, amely a közszolgáltatások piacosításával akar hasznot húzni a polgárokból. Mindezt Budapesten mondta Orbán Viktor szombat délelőtt – a Jövőnk vitasorozat Közszolgáltatások témakörének záró konferenciáján.

A kormány nem tud mit kezdeni az állammal, pedig az ő felelőssége, hgy az életképes legyen – mondta Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke így fogalmazott: az országnak saját plebejus modellre van szüksége, amely visszatér a kezdetekhez. Olyan modell szükséges – tette hozzá – amely vásárlónak, és nem megbízónak tekinti az embereket, és amely megvédi a nemzeti érdekeket illetve tulajdont.

Az egészségügyi reformról egyebek mellett azt mondta, hogy az önkormányzatoknak kell kialakítaniuk az egészségügyi reform alternetíváját .








hirdet�s