Orbán: A kormány egy butikos államot támogat

Magyarországnak új állammodellre van szüksége, de a jelek szerint ennek megalkotását nem vállalja a kormány, vagyis a jobboldalra marad – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szombaton délelőtt, a Jövőnk vitasorozat Közszolgáltatások témakörének záró konferenciáján. Az ellenzéki politikus szerint a jelenlegi kabinet egy “butikos államot” támogat, amely a közszolgáltatások piacosításával akar hasznot húzni a polgárokból.

A kormány nem tud mit kezdeni az állammal, ezért gyengének minősíti és külföldről hozott, megkérdőjelezhető módszerek alapján próbálja megreformálni – fejtette ki a konferencián Orbán Viktor. Hozzátette: úgy tűnik, a kormány a “butikos állam” modelljét akarja megvalósítani. Pusztán vásárlónak, illetve fogyasztónak tekinti az állampolgárokat, akikre az olcsó külföldi modelleket akarja “rásózni”. A magántulajdont tolja előre a közszolgáltatásokban, de nem vállal felelősséget azok minőségéért, sőt még támogatja is a piacot közpénzből – hangsúlyozta a politikus.

A Fidesz elnöke szerint az országnak saját, plebejus modellre van szüksége, amely visszatér a kezdetekhez. Olyan modell kell, amely nem vásárlónak, hanem megbízónak tekinti az embereket, és amely megvédi a nemzeti érdekeket, illetve a nemzeti tulajdont. A polgárok túl sok adót fizetnek, de túl keveset várnak a rendszertől. Ennek következtében az állam “elkanászodott”, és ha nem vigyáznak, “a fejükre nő” – fogalmazott Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke részletesen kitért az egészségügyi reformra is. Orbán Viktor szerint az állam kísérletet sem tett arra, hogy megtalálja a probléma gyökerét, ehelyett úgy döntött, a hazai egészségügy “túltáplált”, ezért három év alatt 250 milliárd forintot kivon az ágazatból. A pártelnök szerint a kormány ezen is keresni akar, jóval több pénzért a jelenleginél is gyengébb szolgáltatásokat akar ráerőszakolni az emberekre. Az egészség az egyik legfontosabb tőke, amely az egész társadalmat érinti; egyebek mellett ezt is tudatosítani kell az emberekben – tette hozzá a pártelnök.

Orbán Viktor szerint itt az ideje, hogy a kórházakat fenntartó önkormányzatok bebizonyítsák: van alternatíva a kormány egészségügyi reformjára. Olyan működőképes modellt kell bevezetni, amelynek középpontjában az egészség és nem az üzlet áll, vagyis a betegellátást az ágazat dolgozóinak ügyévé kell tenni, nonprofit alapon – mondta.

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szerint nem a közszolgáltatások jelentik a legnagyobb terhet az ország számára, hanem az államadósság. A politikus kijelentette: a tartozás kamata 1200 milliárd forintot tesz ki évente – vagyis naponta 3,5 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek. Az egészségügy és az oktatás területéről 40-40 milliárdot von el a kormány, de ezzel nem oldja meg a problémát. A Fidesz ezért úgy gondolja, hogy nem a közszolgáltatásokat kell szűkíteni, hanem a gazdaságot kell bővíteni ahhoz, hogy mindezt ellensúlyozzák – hangsúlyozta a politikus.

Pokorni szerint a kistelepüléseken folyó “rombolás” visszafordíthatatlan károkat okoz az oktatási- és az egészségügyi rendszerben. A szakképzés szétverése helyett a munkanélküliség csökkentésére kellene koncentrálni, amit a felnőttképzés fejlesztésével lehetne elkezdeni. Ehhez rengeteg uniós forrás áll rendelkezésre, az állam viszont csak tavaly 15 milliárd forintot nem költött el ebből – tette hozzá.








hirdet�s