ORBÁN-BESZÉD: A Jobbik szerint képtelenség értékelni

Orbán Viktor miniszterelnök hétfői országértékelő beszédét a konkrétumok teljes hiánya miatt képtelenség értékelni – mondta a Jobbik alelnöke.

Balczó Zoltán szerint a kormányfő előadása semmilyen reális jövőképet nem festett fel, ez pedig erősítette a pártnak azt a meggyőződését, hogy a Jobbik választási programjának radikális lépéseire van szükség.

A Jobbik alelnöke kiemelte a miniszterelnök beszédéből, hogy Orbán Viktor szerint 2014 lesz a gyarapodás éve. Ez az ellenzéki politikus szerint azt jelenti, hogy most megszorítások jönnek és majd a kampányévben lehet érezni valami pozitívat.

Balczó Zoltán azt mondta, hogy a beszédben válaszokat vártak volna a legégetőbb társadalmi problémákra. Így például arra, mi lesz április után, amikor lejár a kilakoltatási moratórium, illetve hogyan valósul meg az ígért Nemzeti Eszközkezelő. Itt említette még az ígért munkahelyteremtés kérdését is és felidézte, hogy az elmúlt év utolsó negyedévében 23 ezer álláshely szűnt meg. Balczó Zoltán elmondása szerint konkrétumokat vártak volna az egészségügy, az oktatás vagy éppen a kultúra területén várható esetleges változásokkal kapcsolatban, csakúgy mint az elszámoltatás kapcsán.
– Független Hírügynökség –

 








hirdet�s