„Onnan még nem jött vissza senki”

Akt.:
„Onnan még nem jött vissza senki”
Budapest, Miskolc – Ingoványos terület ez, óriási nyomás hárul ránk, a közvélemény elvárja, bizonyítsuk be, hogy a mennyország létezik. Interjú dr. Bárdos Györggyel, az ELTE professzorával.

„Onnan még nem jött vissza senki” – tartja a mondás, pedig dehogynem. Ősi szakrális szövegek, szépirodalmi művek és – az orvostudománynak köszönhetően – egyre több túlélő beszámolója hirdeti, mi vár ránk odaát. Az ELTE professzora, dr. Bárdos György régóta szorgalmazza a halálközeli élmények hazai kutatását.

– Moody „Élet az élet után” című művét a túlvilági lét bizonyítékaként fogadta sok olvasó. Évtizedek teltek el. A témára lecsaptak az ezoterikus kiadók, de a hiteles, szakmai munkák száma elenyésző. Miért?

– Richard Moody százötvennél több újraélesztett pácienssel készített részletes interjút, ezután világszerte beindultak a hasonló adatgyűjtések, több publikáció született, melyek egy része magyar fordításban is megjelent, de összességében kevés hiteles forrás érhető el itthon. A halálközeli jelenségekkel (NDE) külön szakmai kiadványok is foglalkoznak. Említésre méltó a „Journal of Nervous and Mental Diseases”, mely rendszeresen közöl ilyen cikkeket, és a tudományos szempontból is elismert „Omega: The Journal of Death and Dying” folyóirat. Az utóbbi – tapasztalataim szerint – kivételesen zárt körben terjesztett anyag, kincsként őrzik. Néhány éve a Cambridge-i Egyetem könyvtárában olvastam a szóban forgó lapot, ám arra sem kaptunk engedélyt, hogy fénymásolatot készítsünk.

– Ön az egyik legszkeptikusabb hazai szakember…

– A tudományban hiszek! Objektív megközelítés kellene, hogy tisztábban lássunk, fölösleges addig misztifikálni az eseteket, amíg nem vagyunk birtokában olyan ismereteknek, melyek kutatás útján megszerezhetők. Nem jelenthetjük ki, hogy természetfeletti események, amíg nem végzünk végre tárgyilagos vizsgálatokat, de ez nem egyszerű, a halál az egyetlen olyan életjelenség, amely nem idézhető elő többször, és nincs mód utólag információt szerezni. Az NDE élmények számos elemére létezik pszichofiziológiai magyarázat is, elég sokat tudunk már a folyamat biológiai-élettani hátteréről.

– Moody gyűjteménye bővült. Pár éve számolt be róla egy konferencián, hogy a jelenségre azért sem magyarázat az agyi oxigénhiány, mert a haldokló mellett lévő hozzátartozó is részesülhet az élményből. Egy orvos esetét említi, aki anyja életéért küzdött, miközben testen kívüli tapasztalatot szerzett: felülről szemlélte önmagát, ahogy újraélesztéssel próbálkozik, látta a távozó szülő és az elé érkező halott ismerősök lelkét és a „szokásos alagutat” is.

– Orvos-teológusként alapvetően tendenciózusan kérdez és ír. Kutatásaiban visszaigazolást keres világnézetére. A túlvilági élet lehetősége, vagy bizonyítása tetten érhető munkáiban. Az NDE-ről szóló beszámolók egészen szélsőséges reak­ciókat szültek. Vannak, akik a halhatatlanság bizonyítékának tekintik, míg mások az élmény létezését is elutasítják, ők drogfogyasztásból eredő hallucinációnak vagy egyszerűen kitalációnak titulálják. Mindkét álláspont hitvitáknak ad teret józan érvelés helyett.

dr-bardos-gyorgy-professzorfoto-maganarc-1_500

– Pilling János pszichiáter, tanatológus adatgyűjtései mellett átfogó tanulmányokat is közölt a témában, tudományos és teológiai magyarázatokkal is foglalkozott. Szerinte akár­milyen részletességgel is ismerjük meg az agyban lejátszódó folyamatokat, ez nem cáfolja Isten létét, sőt: egy teológus számára éppen érv lehet Isten léte mellett. A hazai publikációkat hitelesnek tartja?

– A magyar szakirodalom korrekt, még mai szemmel nézve is objektívnek mondható. Megalapozottabbak, mint Moody munkái. Egyébként ingoványos terület ez, nehéz tárgyilagos eredményt letenni az asztalra, óriási nyomás hárul ránk, a közvélemény elvárja, bizonyítsuk be, hogy mennyország létezik. Ilyen elvárásnak lehetetlen megfelelni. Nemzetközi viszonylatban is megállják a helyüket a hazai anyagok, de múlnak az évek, hiánypótló lenne a friss kutatás.

– Ön A halál pszichofizológiája című munkájában minden, eddig ismert magyarázattal foglalkozik. Az ELTE kutatócsoportja régen szorgalmazza, hogy induljon itthon vizsgálat…

– Bizony. Forráshiány miatt azonban nem folytathattuk a gyakorlatban. A könyvem megjelenésének idején, 2007 körül pályáztunk és furcsa módon azzal az érvvel utasítottak el minket, hogy nincs elég publikáció a tárgykörben.

– Milyen vizsgálatokat akarnak végezni?

– Érdemes lenne objektív mérésekkel kórházi körülmények között megfigyelni a jelenségeket. De nem csak a finanszírozás akadály, az orvostársadalom támogatására is szükség lenne. Nem csupán jogi és etikai kérdések merülnek fel. Az egészségügyi dolgozók is emberek, a halál pedig tipikusan emberi probléma, nem szívesen szembesülünk vele. Az intenzív osztályon több szögből is videófelvételt kellene készíteni, hogy könnyebb legyen rekonstruálni, megérteni a „visszatért” érintettek beszámolóit. Az újraélesztettek emlékei idővel torzulhatnak, de ha filmen rögzítjük az eseteket, utólag sok ködös elem kitisztul. A klinikai halál állapotában lévő egyének gyakran olyasmit látnak, amiről azt gondolhatjuk, képtelenség. Beszámolnak olykor a kórház előtti parkolóban vagy a szomszéd kórteremben történtekről. Az ilyen „csodáknak” is lehetnek logikus magyarázatai, pél­dául a csempe vagy a villanybojler is tükrözheti a közeli helyek képmását, amelyet a hétköznapi élet során azért nehezebb észlelnünk, mert a figyelmünk kontrollált. De a kilépő lélekre is léteznek észérvek. Megváltozott tudatállapotban az agykéregnek az a területe leáll, amely a testérzékelésért felelős, ebből fakadóan a szenvedés is megszűnik. Érthető, hogy a testen kívüli élmény során örömöt érez az egyén, hiszen gondoljunk csak bele, micsoda fájdalmat tud okozni egy rossz fog, vagy a középfül-gyulladás, nem kell ahhoz meghalnunk, hogy tudjuk, a fájdalom megszűnése micsoda megkönnyebbülést, mennyei érzést szül.

– Olvasónk, Gyulay Zsolt is visszatért a halál torkából. Mi az orvosi magyarázat emlékeire?

– Teljesen szabályos, hitelesnek tűnő beszámoló. Amikor a szív leáll, lecsökken az agy vérkeringése, megszűnik az akaratlagos működés az izmok vonatkozásában és a testérzékelés is, ebből fakad a lebegés érzése. A szív újraindításakor hirtelen megnő a keringés, sok vér áramlik az agyba, nagyon intenzíven működnek az idegsejtek is, ilyenkor keletkeznek a legerősebb élmények és a legtöbb szabad asszociáció. Vélhetőleg itt is ez történt, aktiválódott egy emléknyom, amely hozta magával a többi képet. A béke és a nyugalom érzése a testérzékelés leállásából fakad, elillan a szenvedés. Ilyen idillinek tűnő állapotból a visszatérés valóban kellemetlen és megrázó lehet.

– Az agytól függetlenül létező tudat bizonyítékának tartják többen a test elhagyásának élményét, pedig nem kell meghalni ilyen tapasztalatokért. Számos módszerrel előidézhető.

– Pontosan. Különböző keleti szakrális gyakorlatok, meditációk, relaxációk segíthetnek abban, hogy elengedjük az agykérgi kontrollt. Ilyenkor szabad asszociációk, képek egész sorát érzékelhetjük. A nyugati társadalmunkban a hipnózis alkalmazása szemlélteti a jelenséget leginkább. A megváltozott tudatállapot előidézhető természetes úton és különböző kábítószerek fogyasztásával is. Ismertebb hallucinogén az LSD, de számos növényi eredetű pszichoaktív szer létezik, ilyen a légyölő galóca alkaloidája, a muscarin is. A drogok által okozott „utazások” rokon vonást mutatnak a halálközeli élményekkel, ezért felmerült, hogy azonos a mechanizmusuk. A Beatles „Lucy in the sky” kezdetű – annak idején – feketelistás dala vélhetően LSD hatása alatt született. Az LSD éppúgy előidézheti a lebegés érzését, mint az állatorvosok által használt, ám az emberi gyógyászatban már nem alkalmazható Ketamin nevű altatószer.

– Keleti kultúrákban ma is beavatásokkal, szakrális gyakorlatokkal készülnek a megfelelő halálra. A Tibeti halottas könyv konkrét útmutatásokkal is szolgál. Nálunk miért tabu­téma?

– Minden kultúrában hangsúlyosan jelen volt az elengedés művészete. A fogyasztói társadalmak viszont rosszul tolerálják a halált és a gyászt, mert mindenki a saját félelmeivel szembesül. A nagyvárosi miliő távol tartja ideig-óráig a kérdést. Nem kísérjük el halottainkat, nem vagyunk részesei a rítusnak. Telefont kapunk a kórházból, megtudjuk, hogy szertettünket elveszítettük, akit esetleg még utoljára viszontlátunk a búcsúztatáson, nem mi készítjük fel, nem mi öltöztetjük, hanem egy vállalkozó. Pedig a gyászt meg kell élni! Korábban a zsidó családok egy hetet együtt töltöttek ilyenkor, és végigcsinálták a szertartásokat. A magyar hagyományban – hasonlóan a tibetihez – élt a ráolvasás szokása. Felolvasták az elhunyt jó tulajdonságait, a családot hivatásos siratóasszonyok segítették. A természeti népek többségénél hisznek a visszajáró lelkekben, szimbolikus tettek egész sorra szolgálja az elengedést. Nálunk kiveszőben vannak a hagyományok, ám új nem lépett még a helyükbe és ez komoly traumák gyökere a modern társadalmaknál.

– Miért éri meg befektetni a klinikai halállal kapcsolatos kutatásokba, ha a modern ember hallani sem bír az elmúlásról?

– Kiaknázhatnánk a technikai adottságokból és a fejlettebb orvostudományból eredő előnyöket, számos misztikumra szolgálhatnánk logikus válasszal. De élni is segítene. Hosszabb és egészségesebb létünk lehetne. Az újraélesztett emberek azáltal, hogy legyőzik halálfélelmüket, nagyobb hittel, lelkesedéssel, sok esetben küldetéstudattal folytatják földi pályafutásukat. Ez is bizonyítja, milyen komoly gátat szab a személyiség kiteljesedésének az elfojtott halálfélelem, amely több pszichoszomatikus alapon kialakuló betegség táptalaja lehet. Az NDE jelenségen átesett emberek zöme pozitív tapasztalatokról számol be. Megkönnyebbülnek, felülről látják testüket, találkoznak elhunyt rokonaikkal, gyönyörű tájakat vizionálnak. Újraértékelik tetteiket, megáll az idő számukra. Annál komplexebb az élmény, minél hosszabb időt tölt az illető „odaát”. A zsidó-keresztény kultúra tagjai, nyelvi akadályokkal küzdenek, nehezen öntik szavakba a különös látomást, más népcsoportokhoz tartozóknak ez nem jelent problémát. Minden eset más, de akadnak közös elemek. Van, aki Allahként, míg más Jézusként, az ateisták egyszerűen fénylényként emlegetik, de a fény örök elem, minden élménynek része. Ennek tükrében a halál korántsem olyan komor és sötét esemény!

– Juhári Andrea –


gyulay-zsolt

Gyulay Zsolt festőművész: Tudom, hogy létezik

2003-ban, itthon elájultam, rohammentővel vittek az egri intenzív osztályra III. fokú AV blokkal, nem kapott ingert a szívizom. A zárójelentés szerint többször újraélesztettek. Feküdtem az ágyon, ideiglenes pacemakerrel, tele vezetékkel, hirtelen megpördült a szoba, s fent találtam magam a falak szélén, nem volt plafon. Láttam az orvosokat, hogy közelítenek a defibrillátorral s kiabáltam, hogy ne, mert fáj…Mintha egy ló rúgott volna meg. Ők nem hallották. Utána ismét megpördült minden, ismét ott feküdtem, egy orvosnő simogatta a karomat. Ez ismétlődött, s ott fent azon gondolkoztam, hogy jöjjek le. A leghosszabb – a dokumentáció szerint – három percig tartott. Virágos mezőn jártam, találkoztam a fiatal szüleimmel, akik leírhatatlanul szép erdélyi házban éltek. Boldogságot, békét éreztem. Később pszichológushoz jártam, fel kellett dolgoznom, hogy milyen könnyű meghalni. Már nem félek semmitől, másként látom a világot és magamat. Megváltozott az értékrendszerem. Több jótékonysági munkában veszek részt, erős inspirá­ciókat kapok fentről az alkotásaimhoz, tanulmányozom a Szentírást, korábban csak hittem, most viszont tudom, hogy Isten létezik és a halálunk csak egy állomás.


file6kzpnll3shghz5b88s0-1_650
Miskolc - Ha nem is tudjuk pontosan, mikor, de azt igen, hogy mikor gyakoribb az elmúlás. A halál soha nem jön jókor, de ünnepek környékén, év végén még szomorúbb egy ilyen eset. Az ember a szeretteivel szeretné körbeülni az asztalt, ha valaki hiányzik, fájó, főleg, ha friss a gyász… – emlékezett...








hirdetés




hirdet�s