Online szimulátor versenyek – Interjú Bégányi Zsolttal

Online száguldozás
Online száguldozás - © Lystric Racing
Magyarországon nem nevezhető hétköznapi időtöltésnek az „online száguldás”, ezért talán kevesen ismerik az ASZK fiatal versenyzőit.

Az Autó Szimulátor Karrier 2010-ben alakult, melynek mottója: „Éld át egy versenypilóta vagy egy csapatvezető karrierjét a kezdetektől a csúcsig!” A játék összehasonlítható a Formula-1-es világbajnoksággal, hiszen az autók külalakja szinte megegyező, de néhány ponton mégis eltér ettől a sémától. Számos csapat versenyez egymással virtuálisan, köztük a Lystric Racing is, melynek alapítója a következő interjúm alanya, Bégányi Zsolt.

 

Kedves Zsolt! Mesélj egy kicsit az alapítás körülményeiről! Honnan jött az ötlet? Miért a Lystric Racing nevet választottad?

Már évek óta versenyzem az interneten különböző kategóriákban, bajnokságokban. Az ASZK-ban már lehúztam egy szezont a Black Tide csapatnál, aztán a következő évben változtattam, és saját csapatot alakítottam. Azért kapta a Lystric nevet, mert egyszer hirtelen felindulásból kitaláltam ezt a szót, és megtetszett. 

 

Viszonylag még fiatal a csapatod. Milyen jövőt látsz most benne?

Igen nagyon fiatal. A 2. szezonunkat hajtjuk és teljes erőbedobással versenyzünk. Mint tulajdonos, és egyben pilóta nagyon fontosnak tartom, hogy minden lehetőséget kihasználjunk, és megragadjuk az alkalmat a fejlődésre. Szeretnénk további támogatókat is bevonni, és magát a csapatot is folyamatosan fejleszteni. Bízunk benne, hogy  a  következő szezonban, már harcolhatunk is a győzelemért. 

 

Egy tulajdonképpen online bajnokságról van szó. Hogyan épül fel a csapat, hogyan kommunikáltok egymással, illetve hogyan fejlesztitek az autót (ha van ilyen)?

A csapattársammal Balázzsal folyamatosan konzultálunk hol írásban, hol pedig szóban a csapatrádión. Mindent megbeszélünk, és megvitatunk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki saját magunkból, és az autóból is. A bajnokságban szerencsére lehetőség van a fejlesztésekre is. A futamok során szerzett kreditekből vásárolhatunk gumit, aerodinamikát, és motort. Mindig nagy dilemma, hogy egy-egy futam után, ha lehetőségünk van rá, mit fejlesszünk. Eddig szerencsére mindig bejött a választás. 

 

Hogyan zajlanak a tesztek és az egyéb felkészülések?

A felkészülés sajnos időhöz kötött. Fiatalok vagyunk, tanulunk, de természetesen ha időnk engedi minél többet tesztelünk.  Igyekszünk az autót a lehető legjobbra beállítani, hogy az időmérőn már ne kelljen vele bajlódni, és hogy a futamon, a lehető legtöbbet hozzuk ki belőle. Természetesen ez nem mindig sikerül, ilyenkor próbálunk a tehetségünkre hagyatkozni, hogy minél jobb pozíciót foglaljunk el.

 

Mennyire hasonlítható össze az ASZK a Formula-1-gyel?

Az ASZK-ban Formula Hungary moddal versenyzünk. Ebben 2006-os Ferrari modellek lettek felhasználva. Ha innen nézzük, akkor majdhogynem ugyan az. Ami eltér az a versenynaptár, és a szabályzat, mint technikai, mint pedig versenyzői részről, de itt is csak minimális különbségekről beszélhetünk. 

 

Mit tudhatunk a “második számú” pilótáról, Perger Balázsról?

Perger Balázs egy nagyon jó barátom már évek óta. Ő Budapesten él, és segít építeni a csapatot. A nagy távolság miatt korlátozottak a lehetőségek, hogy személyesen is konzultáljunk, de szerencsére 3 éve pár napig nálunk pihent nyáron, így személyesen is megismerhettük egymást. Nagyon jó pilóta, és öröm vele együtt dolgozni.

 

 

Kik szponzorálják a Lystric Racing-et?

Jelenlegi támogatóink között van a WebVelvet Szolgáltató Közösség, ami egy internetes cég, weblapok készítésére szakosodva, és a mátészalkai Szatmár Mag Kft. Mindkét cég komoly hirdetési felületet kapott a versenyautón, és minden egyes reklámfilm vagy promóciós videó készítésénél kiemelt helyen láthatóak.

 

Mennyire egyszerű vagy nehéz szponzort találni egy online bajnokságban?

Ez marketing szempontból egy szürke folt. Legjobb tudomásom szerint, még senki nem foglalkozott ezzel ilyen szinten. Nehéznek tűnik, mivel még nincs olyan mértékben elfogadva és elterjedve Magyarországon a szimulátorozás azok között, akik nem csinálják, csak nézik, hogy kicsi a marketing értéke. Mi pont ezen szeretnénk változtatni. Egyik fő célunk volt, hogy bebizonyítsuk, hogy ha komolyan foglalkoznak vele, akkor igenis képesek vagyunk támogatókat találni.

 

Milyen helyszínekre “látogattok el” egy szezonban?

A versenynaptár nagyon sokszínű. A Formula-1-es versenynaptár néhány helyszíne is helyet kapott a szövetség összeállítása alapján, mint pl.: Monaco, ahol a hétvégi futamunk lesz. Európában, Ázsiában, és az USA-ban is versenyzünk, persze furcsa ezt így mondani a szobából, a számítógép mögül. De így van és reméljük, hogy ez is egy marketing célterület lehet a jövőben.

 

Végezetül mit üzennél a versenyezni vágyó fiatalságnak?

Aki érzi magában a kellő erőt, mindenképpen próbálja ki ezt a sportot, hiszen ha szerencséje van és tehetséges, akár olyan nagy nevek mellé is csatlakozhat, akik a szimulátorozásban kezdték pályafutásukat (Michelisz Norbert, Wéber Gábor).  A versenyzőknek sok sikert kívánok, és izgalmas fair csatákat!

 

Köszönöm az interjút és sok sikert kívánok a továbbiakban!

További részletek: http://rfactorcentral.hu/

Címkék: