Önkormányzatok – LMP: a pazarlókat jutalmazzák az adósságátvállalással

Budapest, 2012. október 29., hétfő (MTI) – Az LMP szerint az Orbán Viktor miniszterelnök által szombaton bejelentett önkormányzati adósságátvállalás a felelőtlenül gazdálkodó önkormányzatokat hozza kedvező helyzetbe, miközben bünteti a felelősen gazdálkodókat. Az ellenzéki párt differenciált adósságrendezést követel, amely tekintettel van az eladósodás okaira is – írták az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményükben.

A kormányfő szombaton, a Fidesz által szervezett, az Önkormányzatok az adósság csapdájában című budapesti rendezvényen jelentette be, hogy az állam összesen 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át 1956 önkormányzattól.
Közölte: az ötezernél kevesebb lakosú települések adósságát teljes mértékben átvállalja az állam, az ötezer lakosúnál nagyobb települések adósságállományának egy részét pedig úgy, hogy ezek esetében egyenként – az egy főre jutó helyi adóbevételek alapján – számolják ki az adósságátvállalást. A gazdagabbaknak kisebb mértékben segítenek – jegyezte meg a kormányfő, jelezve, hogy az ötezernél nagyobb lélekszámú települések adósságállományát átlagosan 40 százalékos mértékben vállalja át a központi kormányzat.

Szilágyi Péter LMP-s országgyűlési képviselő és Várnai László, a párt önkormányzati ügyvivője erre közleményben reagálva úgy fogalmazott: Orbán Viktor “főúri kegyelméből” úgy tűnik, hogy megmenekülnek azok az önkormányzatok, amelyek az elmúlt években tetemes adósságot halmoztak fel.

A problémát és a kezelés sürgősségét nem vitatják, de az eljárást botrányosnak és méltánytalannak tartják – írták.

Szavaik szerint az eljárás azért botrányos, mert nem számoltatja el az adósságot felhalmozókat. A “hitelből spekulálókat”, mint Hódmezővásárhely, vagy a helyi presztízsberuházások megvalósítóit – Kaposvárt és Debrecent – ugyanúgy kezeli, mint azokat az önkormányzatokat, amelyek kényszerből adósodtak el – áll az LMP közleményében. Az ellenzéki párt szerint mindez méltánytalan azokkal a településekkel szemben, amelyek az elmúlt évek folyamatos forráskivonásai ellenére felelős és mértéktartó gazdálkodást folytattak.

– MTI –








hirdet�s