Helyi közélet

2012.07.20. 16:56

Pert indítana Gúr Nándor ellen Hódmezővásárhely jegyzője

Hódmezővásárhely, 2012. július 20., péntek (MTI) - A város jó hírnevének megsértése miatt per indítását kezdeményezi Gúr Nándorral, az MSZP alelnökével szemben Korsós Ágnes Hódmezővásárhely címzetes főjegyzője.

Hódmezővásárhely, 2012. július 20., péntek (MTI) - A város jó hírnevének megsértése miatt per indítását kezdeményezi Gúr Nándorral, az MSZP alelnökével szemben Korsós Ágnes Hódmezővásárhely címzetes főjegyzője.

A köztisztviselő az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Gúr Nándor pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott valótlan és a város jó hírnevét sértő nyilatkozatai miatt kezdeményezi, hogy a képviselő-testület indítson pert egymillió forint kártérítés megállapítása érdekében.

Korsós Ágnes hangsúlyozta, hogy a várost lejárató és valótlan állításokat tartalmazó nyilatkozatok megsértik a település jó hírét, megsértik a hódmezővásárhelyi polgárokat, és súlyos károkat okoznak a közösségnek.

A főjegyző kifejtette, Hódmezővásárhelynek, a hódmezővásárhelyiek közösségének joga van a jó hírnévhez, amit senki nem sérthet meg következmények nélkül.

A jövőben minden esetben, amikor politikai szereplők nagy nyilvánosság előtt valótlan állításokat tesznek vagy valós tényeket hamis színben tüntetnek fel a városról és az önkormányzatról, haladéktalanul kezdeményezni fogja a közgyűlésnél a polgári peres eljárás megindítását - tudatta Korsós Ágnes.

A Fidesz és a KDNP helyi szervezetének közleménye szerint a szocialisták rárontottak Hódmezővásárhelyre.

"A szocialisták nem szeretik Hódmezővásárhelyt, ezért mindig is büntették az itt élőket. A hódmezővásárhelyiek azonban megvédték érdekeiket a szocialista időkben, és megvédik most is, mert a város az összefogás példájává vált" - áll a közleményben.

A két helyi pártszervezet arra kért minden országos szocialista politikust, hagyják abba valótlan állításaikat, a város hírnevének besározását, s vessenek véget a békétlenség szításának. Azt is kérik az MSZP politikusaitól, ahogyan eddig elkerülték várost, amikor adni kellett volna az itt élőknek, hagyják el most is, mert a hódmezővásárhelyiek maguk kívánnak dönteni jövőjükről, s nem azokkal, akik eddig csak sarcolták őket.

Gúr Nándor pénteki - Kis Andreával, az MSZP a városban szeptember 2-án rendezendő időközi polgármester-választáson induló jelöltjével közösen tartott - sajtótájékoztatóján kijelentette, Hódmezővásárhely az ország egyik legeladósodottabb települése, a város minden lakosára a csecsemőtől az aggastyánig több százezer forintnyi adósság jut.

A hódmezővásárhelyiek már fizetnek adót ingatlanjaik után, és Lázár János fideszes képviselőtársaival megteremtette az ebadó bevezetésének lehetőségét is – tette hozzá a politikus.

Bár a kormány azt ígérte, tíz év alatt egymillió új munkahelyet teremt, az emberek a munka világában zajló változásokból egyelőre csak azt érzik, hogy kevesebb pénzért többet kell dolgozniuk - közölte az országgyűlési képviselő.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában