Önkormányzat 2014 – Miskolci választási bizottság: Pásztor Albert nem független jelölt

Miskolc, 2014. szeptember 23., kedd (MTI) – A miskolci helyi választási bizottság keddi határozata szerint Pásztor Albert polgármesterjelölt nem független, hanem jelölőszervezetek által állított jelölt.

A bizottsághoz egy magánszemély nyújtott be kifogást: fényképekkel, a YouTube-ra feltett politikai reklámfilmmel illusztrálta, hogy megtévesztik a miskolci választópolgárokat azzal, hogy a kampányeszközökön Pásztor Albert azt állítja, hogy független jelölt.

A testület határozatában megállapította, hogy a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Demokratikus Koalíció (DK) és a Miskolc Lokálpatrióta Egyesület mint jelölőszervezetek és közös polgármesterjelöltjük, Pásztor Albert megsértette a választási eljárásról szóló törvényt, ezért a jelölőszervezeteket és Pásztor Albertet eltiltotta a további jogszabálysértéstől. Az indoklás szerint a helyi választási bizottsághoz Pásztor Albert az MSZP, a DK és a Miskolc Lokálpatrióta Egyesület jelöltjeként nyújtotta be ajánlóíveit, így ezeknek a jelölőszervezeteknek lett hivatalosan is nyilvántartásba vett polgármesterjelöltje.

A bizottság a Pásztor Albertet népszerűsítő választási plakátokat és reklámfilmet megvizsgálva megállapította, hogy azok a hivatalosan ismert tényekkel ellentétes, valótlan tényközlést tartalmaznak, vagyis azt a látszatot keltik, hogy Pásztor Albert független, nem jelölőszervezet által állított jelölt. A testület álláspontja az, hogy ez a magatartás alkalmas a választók megtévesztésére, hiszen valótlan tény állításával befolyásolhatja a választópolgárok akaratát, választójoguk gyakorlásával kapcsolatos döntéseiket – szerepel a határozatban.

– MTI –