Miskolci Egyetem

2020.03.24. 08:00

Állami alapítvány lesz az egyetem fenntartója

A rektor jelezte: ugyanannyi állami ösztöndíjas hallgatót tudnak majd felvenni, mint eddig.

Hegyi Erika

Fotó: Vajda János

Július 1-jével a Miskolci Egyetem fenntartója egy állam által létrehozott vagyonkezelői alapítvány lesz. Az indoklás szerint az átalakítás a felsőoktatási intézmény versenyképességének növelését szolgálja. Erről az elmúlt héten egyeztetett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár Miskolcon az egyetem vezetőivel.

Torma András, az intézmény rektora lapunknak elmondta: az alapítványi fenntartás Magyarországon még újszerű forma, és egyelőre az egyetem vezetése sem tudja pontosan, hogy ez mivel fog járni, és hogyan megy majd végbe az átalakítás. Tény azonban, hogy a fenntartóváltásról szóló döntést a kormány hozta meg.

– A legfontosabb talán az, hogy az egyetem jogállása megváltozik. Eddig költségvetési szervként működött, ami nagyon sok kötöttséggel és szabállyal járt. A jövőben viszont egy állami alapítvány által fenntartott intézmény lesz. Az alapítványnak az állam adja a pénzt, de a jogállás megváltozása miatt az egyetem rugalmasabbá és versenyképesebbé válik. Hiszen a versenyszféra irányelvei lesznek a mérvadóak – sorolta a rektor.

Példaként említette, hogy jelenleg az egyetem nem vehet fel hitelt, de a jövőben ezt megteheti. Jelenleg az intézménynek nincs tulajdona, mind a 23 épülete és a benne lévő berendezés az államé, az egyetem csak ezek kezelője. A fenntartóváltás után azonban ezek mind az egyetem tulajdonába kerülnek. Az új jogállás lehetővé teszi majd, hogy az intézmény bármit eladjon vagy vásároljon.

– Ma például, ha egy magánszemély adományozni szeretne 100 hektár földet az egyetemnek, akkor tulajdonképpen azt csak az államnak tudja adni. Jelenleg ezért nincs túl nagy vonzereje az adományozásnak. Külföldön vannak példák az állami alapítványi fenntartásra, például Németországban és Ausztriában – jelezte a rektor.

Öttagú kuratórium

Hangsúlyozta: a hallgatók jogállásában nem lesz változás. Ugyanannyi diák nyerhet felvételt állami ösztöndíjasként, mint eddig, és a felvételi eljárás is ugyanúgy zajlik majd, mint eddig. Bár a járvány miatt előfordulhat, hogy idén a felvételi pontok kihirdetése csak augusztus végén történik meg.

Azt is megtudtuk: a fenntartóváltás után a rektor személye marad, az alapítványt azonban egy öttagú kuratórium fogja vezetni. A kuratórium tagjait a miniszterelnök nevezi ki. Az egyetem dolgozóinak megszűnik a közalkalmazotti jogviszonya, és A munka törvénykönyvének jogszabályai vonatkoznak majd rájuk. Ugyanúgy, mint a versenyszféra dolgozóira. Azt azonban még nem tudni, hogy mi lesz a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnázium sorsa, mely 2019. augusztus 1-jével került az egyetem fenntartásába.

(A borítóképen: A Miskolci Egyetem | Fotó: ÉM-Archívum)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában