Friss hírek

2011.01.19. 12:32

Év végéig akár 30 ezren vehetnek részt a közfoglalkoztatásban

<p>A jövő héttől 13 600 munkanélküli kezdhet dolgozni az országos közfoglalkoztatásban - ezt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón jelentette be szerdán Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős politikaai államtitkára. Úgy fogalmazott, "a közfoglalkoztatás szinte repülőrajttal indul", aminek több oka van: a családok kiadásai télen a legmagasabbak, de ilyenkor nehezebb alkalmi munkával kiegészíteni a jövedelmet. Munkás kezekre van szükség a belvízi védekezésnél és a közfoglalkoztatás átalakuló rendszerében segíteni kell az átmenetet az önkormányzatoknál. Azokat a közfeladatokat, amelyeket eddig hagyományosan munkanélküliekkel végeztettek el, mindenképpen támogatni kell.</p>

Tavaly 9 200 ember vett részt a közfoglalkoztatásban, idén év végéig akár a 30 ezret is elérheti ez a szám. Öt meghívásos pályázati rendszerben 139 pályázat érkezett, egyet sem kellett elutasítani - jegyezte meg az államtitkár, hozzátéve: az országosan 16,2 milliárd forintos támogatást a pályázók 1,75 milliárddal egészítik ki.

A programok szinte minden települést érintenek, a rendelkezésre álló források kétharmadát a leghátrányosabb térségekre szánják, azokra a helyekre, ahol a legmagasabb a munkanélküliség: Nógrád, Borsod, Szabolcs, Békés mellett Baranya és Somogy megye is a kiemelt térségek között szerepel.

Újfehértói sajtótájékoztatóján Czomba Sándor hangsúlyozta: lesz olyan időszak, amikor a közfoglalkoztatottak száma meghaladja a 22-24 ezret, s több mint kétezer munkanélküli részesül képzésben. Az a cél, hogy valódi munkát végezzenek és megjelenjenek az elsődleges munkaerőpiacon.

Az országban a 12 vízügyi igazgatóság és a 64 vízgazdálkodási társulat év végéig átlagosan 9150 ember foglalkoztatására kaphat támogatást. Belőlük lesznek például a csatornaőrök.

A magánerdő-tulajdonosokat is bekapcsolják a közfoglalkoztatásba, nem piaci tevékenységhez március elejétől 10 hónapra 1200-1500 embernek nyújthatnak megélhetést. A Nemzeti Parkokban 366-an dolgoznak a közfoglalkoztatási programban, köztük diplomás szakemberek.
A közfoglalkoztatásban résztvevők többségét hat hónapnál hosszabb ideig, akár 10-11,5 hónapig is foglalkoztathatják.

Újfehértón, a belvízzel leginkább érintett Szabolcs megyei településen harminc közmunkás vesz részt a védekezésben.

A Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságon soha nem látott mértékű és szervezettségű program indul: a közfoglalkoztatásban 2200-an vesznek részt és év végéig lesz munkájuk, az ár- és belvízvédelmi rendszerek karbantartását végzik. Szabolcs-Szatmár-Bereg 150 települését érinti a program - közölte Bodnár Gáspár igazgató, hozzátéve: lehet, hogy az emberek egy része alkalmazottá válik, mint az a korábbi években is gyakorlat volt. Az igazgatóságon a jelenlegi létszám 20 százaléka valamikor közmunkás volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!